Lezuhant egy utasszállító Karacsi lakóövezetében

Lezuhant a Pakistan International Airlines Lahore-ból elindult gépe péntek délelőtt Karacsi városa felett – írja a BBC. A településen található Dzsinnah nemzetközi repülőtérre tartott, amely Pakisztán egyik legforgalmasabb légikikötője. A pakisztáni légiközlekedési hatóság szóvivője azt nyilatkozta, egyelőre csak arról van tudomásuk, hogy a gépen 99 utas és a nyolc fős személyzet tartózkodott, részleteket és pontos adatokat későbbre ígért. 

"A PK 8303 számú járat Lahorról szállt fel, és helyi idő szerint 2:30-kor landolt volna Karacsiban, de eltűnt a radarról" – fogalmazott a Pakistan International Airlines szóvivője, Abdullah Khan a CNN-nek adott interjújában, miközben hozzátette, hogy az Airbus A320 utasszállító pilótája technikai problémákat jelezve hívást kezdeményezett a toronnyal, "ahonnan biztosították arról, hogy két szabad leszállópályát is használhat, de a pilóta úgy döntött, hogy tesz még egy biztonsági kört leszállás előtt".

Forrás: AFP/Asif Hassan

Ekkor már aktiválták a vészhelyzeti protokollt, tette hozzá a szóvivő, majd a gép nem sokkal később a reptértől északkeleti irányban 3,2 kilométerre fekvő, sűrűn lakott negyedbe csapódott. Az Aviation Herald cikke szerint a futóművek kiengedésével lehetett probléma, ami miatt a pilóta megszakította a landolást, majd amikor a repülőgép a második próbálkozáskor magasságot vesztett, lezuhant.

Forrás: Anadolu Agency via AFP/2020 Anadolu Agency/H.Khan

A közösségi médiában megjelenő fotók és videók is mutatják, hogy a becsapódás a város lakott területén következett be. A tűzoltók, rendőrök, mentők és a pakisztáni hadsereg már a helyszínen van, hogy segítsenek a mentésben. A baleset következtében több lakóház is megrongálódott; a sérültek, áldozatok számáról egyelőre nincs pontos információ. 

Pakisztánban május 16-án, múlt hét szombaton indították újra a belföldi légiközlekedést a koronavírus-járvány miatt korlátozások feloldása után, a nemzetközi közlekedést június elsejével tervezik újraindítani.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek