Kibocsátásmentes repülő gyártását tervezi az Airbus

Emissziómentes regionális repülőgépet dobhat a piacra 2030-ra az Airbus. Az új gép az ATR 72-600 és az A220-as között lévő piaci résben foglalna helyett száz üléses kapacitásával - adja hírül az Airportal.

A Bloomberg gazdasági hírügynökségnek a Dubaji Légi Szalonon Sandra Bour Schaeffer, az Airbus ExO Alpha vezetője azt mondta, a gyártó többféle módon próbálja csökkenteni a gépek szén-dioxid-kibocsátását, a beszállítókkal és startupokkal együtt dolgoznak alacsonyabb fogyasztású, hibrid meghajtású és alternatív üzemanyaggal működő megoldásokon.

A kép illusztrációForrás: ho7dog/pixabay.com

Jelenleg nincs egyetlen megoldás a helyzetre, többféle variáció lehetséges, amelyeket, ha összeillesztenek, akkor megtalálhatják a megfelelő technológiát – fogalmazott Schaeffer. A kisebb regionális gépek így már akár 2030-ra emissziómentesek lehetnek, de a szélestörzsűeknél még messzebb van a megoldás.

A fejlesztés azonban nagyban múlik a jövőbeli légitársasági üzemeltetőkön is, őket ugyanis meg kell valahogy győzni arról, hogy olyan gépeket vegyenek, amelyek az első időszakban limitált kapacitással és hatótávolsággal üzemeltethetőek.

A mostani fejlesztések – mint a Boeing és a Jetblue által támogatott Zunum Aero is – elsősorban kisebb, pár tíz fértőhelyes gépekre fókuszál. Az Airbus vezetője a 2030-ra tervezett géppel kapcsolatban semmilyen technológiai részletet nem közölt, a lehetséges fejlesztési irányokat sem tárta a sajtó nyilvánossága elé.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) korábbi vállalása szerint az iparágnak 2050-re a 2005-ös szint felére kell csökkentenie szén-dioxid-kibocsátását. Az International Airlines Group (IAG) és a Qantas azonban ennél nagyobbat lépett és 2050-re teljes nettó karbonsemlegességet ígért.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek