Beltéri léghajót teszteltek a német repülőtéren

Különös, csendesen lebegő járműre lehettek figyelmesek a frankfurti repülőtér utasai október 28. és 31. között, ugyanis ebben a periódusban tesztelték a H-Aero elnevezésű szerkezetet a 2-es terminál D és E csarnokaiban - adja hírül az Airportal.

Nem mindennapi látványForrás: Stefan Rebscher/fraport.com

A Fraport a Hybrid Airplane Technologies nevű start-up vállalattal együttműködve hajtotta végre a kísérletet azzal a céllal, hogy megállapítsák, felhasználható-e a jármű a terminálok állapotának ellenőrzésére. A szerkezetet héliummal töltött ballon tartja a levegőben, a szárnyai 270 fokban képesek elfordulni, így a jármű bármilyen irányba el tud mozdulni, és természetesen függőleges felszállást is végre tud hajtani.

A léghajó használatával megkönnyítenék a terminálok állapotának ellenőrzését végző repülőtéri alkalmazottak munkáját. Ahelyett, hogy gyalogosan járnák be az épületeket, az alkalmazottak a járművön elhelyezett kamerák segítségével, az íróasztaluknál ülve is megtehetik ugyanezt.

A teszt során a H-Aero egy előre meghatározott útvonalon repülte be a check-in csarnokokat, miközben hőkamerával készített felvételeket. A későbbiekben arra is lehetőség lesz, hogy a szerkezet önállóan, a mesterséges intelligencia technológiáját használva jelentse be a terminálokon fellépő problémákat.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek