Októbertől környezetbarát járatokat indít az Air France

Az Air France hamarosan üzembe helyezi Airbus A350-es, kimondottan hosszú távú utakra tervezett repülőgépét - derül ki a cég szerkeztőségünkhöz eljuttatott közleményéből. A jármű, mely szülővárosa után a Toulouse nevet kapta, először október 7-én száll fel, 2020-ban pedig összesen hat célállomásra szállít majd utasokat. Az ígéretek szerint 2025-re 28 Airbus A350-900 járat lesz a légitársaság flottájában.

Az Airbus A350Forrás: Pedro Aragão/wikipedia.org

Az Air France-nak nem ez az első, környezettudatos intézkedése, a társaság korábban olyan intézkedésekkel is igyekezett lefaragani az ökológiai lábnyomából, mint a fedélzeti teher csökkentése, a hulladék mérséklése és újrahasznosítása, az ökopilóták támogatása, a zajszennyezés és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, valamint az egyszer használatos műanyagtermékek helyettesítése.

Az új repülőgép 25 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyaszt hagyományos társainál (2,5 liter/utas/100 km). Ez annak köszönhető, hogy akár 67 százalékkal könnyebb anyagokből készült, 53 százaléka kompozit és 14 százaléka titánium. Emellett a zajszennyezése is 40 százalékra csökkent. Az Air France részben bioüzemanyaggal üzemelteti az Airbus A350 járatot Toulouse és a Párizs-Charles de Gaulle repülőtér között.

Az jármű több újítást is tartogat az utasoknak, többek között tágasabb kabinokkal, 30 százalékkal nagyobb ablakokkal, illetve a különböző repülési időszakokhoz igazított világítással rendelkezik. Minden osztály több kényelmi funkcióval is bővült, a Business osztályon az ülés két méter hosszú lapos ággyá alakítható, a szórakozásról HD-képernyő gondoskodik. A Premium Economy osztályon az ülés nagyobb helyet biztosít az utasok számára, emellett párna és paplan áll a rendelkezésükre. Az Economy osztály szintén kényelmesebb ülésekkel és több mint 1400 órányi szórakozási lehetőséggel enyhíti az utazás fáradalmait, emellett Wi-fi is található a fedélzeten.

Az Air France Airbus A350 kezdetben négy kontinens hat célállomására szállít majd utasokat a Párizs-Charles de Gaulle repülőtérről: az elefántcsontparti Abidjanba, a Malin található Bamakóba, Torontóba, Kairóba, Szöulba és Bangkokba.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek