Olasz kisváros és alaszkai vadon - ezeken a helyeken még fizetnek is, ha odaköltözik

Akárcsak Magyarország egyes vidékein, a világ sok országának kisebb településein is komoly méreteket öltött az elnéptelenedés, mivel rengeteg fiatal dönt úgy, hogy inkább városban szeretne élni. A vidéki falvak, települések ezért bármit megtennének, hogy állandó lakosokat toborozzanak – írja Shlop.com. 

Bagnoli del Trigno, Molise régióForrás: Italia.it

Molise, Olaszország

A Rómától keletre fekvő régió olajfa ligeteivel és gyönyörű, hegyekre néző kilátásával korábban virágzó, sűrűn lakott terület volt. Sajnos, csak az utóbbi öt év alatt közel tízezer ember hagyta el a vidéket. A regionális tanács kihirdette, hogy havonta 770 dollárnak megfelelő összeget fizet három éven keresztül bárkinek, aki a régióba költözik és kisvállalkozást nyit. A költözéssel járó költségekből is átvállalnak egy részt, valamint 27 000 dollárnak megfelelő összeget fizetnek azoknak az új lakosoknak, akik letelepednek náluk.

Curtice, Egyesült Államok

A Nebraska délnyugati részén lévő Curtice kisvárosában mára kevesebb, mint ezer ember lakik. A város vezetőinek határozott célja, hogy felvirágoztassák a gazdaságot, és egy stabilabb üzleti közösséget hozzanak létre. Ennek érdekében ugyan nem fizetnek annak, aki oda költözik, viszont ingyen lakást biztosítanak minden új lakó számára.

Saskatchewan, Kanada

A Nyugat-Kanadában található tartományt sokan csak prérinek csúfolják. Pedig rengeteg tavával és közel 300 000 négyzetmérföldnyi ingatlan területével tárt karokkal várja a fiatalokat. A városi tisztviselők már 2010 óta azzal csalogatják a friss diplomásokat, hogy 20 000 dollár összegű főiskolai tandíj-visszatérítést kapnak, ha úgy döntenek, hogy erre a tájra költöznek, és legalább egy évig ott is élnek.

Prince Albert, SaskatchewanForrás: Carolyn Carleton/Wikipedia

Alaszka, Egyesült Államok

Szinte minden alaszkai kisváros toboroz lakosokat, mert a szélsőséges időjárási viszonyoknak köszönhetően az állam egész területén fogynak az ottlakók. Az állami jogalkotó 1976-ban előterjesztettek egy ösztönző programot, ami lehetővé teszi minden legalább egy éve ott lakó számára, hogy bizonyos engedményeket kapjanak, így segítve a könnyebb megélhetést. Évente minden lakosnak 1250 dollárt fizetnek. A legnagyobb kifizetés 2008-ban történt, ekkor lakosonként a 3 270 dollárt fizettek.

Ponga, Spanyolország

Ha úgy döntene, hogy áttenné a székhelyét ebbe az ódon, hangulatos kisvárosba Spanyolország északi részén, akkor valójában Spanyolország legrégibb városának lakója lehetne. De bármennyire is  történelmi város Ponga, itt is komoly problémát jelent az elnéptelenedés. A városnak kevesebb, mint 900 lakosa van, ezért az önkormányzat 3000 eurót fizet minden ott letelepedő fiatal párnak. Aki odaköltözik és családot alapít, minden gyermeke után további 3000 eurós támogatásra jogosult.

Ponga, SpanyolországForrás: Sitomon/Wikipedia

 Az ajánlóban látható kép Alaszkában készült, forrása: 12019/Piaxabay.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek