Piál és szív az átlagos légiutas, hogy nyugodt maradjon

A repülés sokszor fárasztó és idegőrlő dolog tud lenni, úgyhogy sokan úgy kerülik meg a feszültséget, hogy itallal könnyítenek lelkükön-szellemükön. Mindezt még az a tévhit is fokozza, hogy egy – tudományosan alá nem támasztott – elmélet szerint a magasság fokozódásával jobban hat az alkohol.

Ehhez jönnek hozzá a repülés elviselését segítő gyógyszerek, sőt nem egy esetben illegális szerek is. Ezzel vezeti fel a Travel Daily News azt a hírt, miszerint a Delphi Behavioral Health Group felmérte, mit fogyasztanak az emberek repülés előtt és alatt, hogy jobban érezzék magukat.

.Forrás: Shutterstock

Érdekes megállapításokra jutottak, az oldal ezek közül kiemelte, hogy egy utas átlag 25 dollárt (7100 forintot) költ a fedélzeten italra, hogy az ezredfordulón született, ún. millennial generáció háromszor gyakrabban dobja ki a taccsot a szesztől a repülőn és hogy a nők jelentős részét hívta már meg italra a gépen egy idegen.

A legfőbb megállapítás, hogy az 1000 fős mintán végzett kutatás szerint az utasok kb. negyede nem fogyaszt semmi repüléskönnyítő szert. Majdnem 57 százalék szeszt iszik, 12 százalék körüli ember alkoholt és gyógyszert kombinál, 26 százalék pedig csak gyógyszereket kap be.

A reptérre érkezés előtt cirka 60 százalék iszik, 30 százalék szív marihuánát, 25 százalék eszik valami fűtartalmű ételt, 2,3 százalék kokaint, 1,9 százalék varázsgombát használ. Érdekesség, hogy a szigorúan ellenőrzött reptereken és repülőkön már az alkohol dominál, de még így is van összesen kb. 9, illetve 3,5 százalék, aki marihuánához nyúl.

Az okok általában arra vezethetők vissza, hogy a fogyasztó ellazuljon repülés közben, de az alvás és a szorongás leküzdése is fontos ok. Arról is megemlékeznek, hogy a nem legális szereket ki hogy csempészi a repülőre. Anélkül, hogy tippeket adnánk törvénytelen tettekhez, annyit írunk, hogy a többség egyszerűen a kézipoggyászban, de akad, aki a cipőjébe dugja.

Akinek jó az angolja, még rengeteg meglepő megfejtést talál a felmérésben, érdemes átolvasni azt. Mondjuk egy pohár bor társaságában.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek