Kínos kötelesség vár mostantól az Everest-mászókra

Azoknak, akik idén meg akarják mászni a Mount Everestet, némileg módosítaniuk kell a csomaglistájukat, mivel az új szabályok értelmében a hegymászóknak a környezetszennyezés elleni küzdelem jegyében le kell vinniük az ürüléküket a világ legmagasabb hegycsúcsáról – írja a cnn.com.

Nepál újabb intézkedéseket vezet be az ikonikus hegy védelmében - illusztrációForrás: Daniel Prudek/Shutterstock

A Csomolungmán komoly szemét-és ürülékprobléma van, amit a látogatók száma és a hegyen uralkodó zord körülmények okoznak, amelyek akadályozzák a lebomlási folyamatot.Az új szabályok nélkül az ürülékprobléma nagy valószínűséggel tovább súlyosbodna: tavaly Nepál rekordszámú, 478 hegymászási engedélyt adott ki a csúcs megmászására. Tizenkét hegymászó halálát erősítették meg a hegyen, további ötnek pedig hivatalosan továbbra is nyoma veszett. Mi is hírt adtunk róla, hogy a hegymászók biztonsága érdekében a hegymászóknak nyomkövető chipet kell bérelniük és használniuk.

Egy tábor a Mount Everesten - illusztrációForrás: AFP/Prakash Mathema

Jinesh Sindurakar, a Nepáli Hegymászó Szövetség munkatársa a CNN-nek elmondta, hogy becslések szerint ebben a szezonban 1200-an lesznek az Everesten. Minden ember naponta 250 gramm ürüléket termel, és a csúcstámadás előtt 2 hetet töltenek a magasabb táborokban" – magyarázta Sindurakar, hozzátéve, hogy minden hegymászó két ürülékzsákot kap, amelyeket egyenként hatszor lehet használni.

Sindurakar szerint a zsákok vegyi anyagokat tartalmaznak, amelyek megszilárdítják és szagtalanítják az emberi hulladékot. A nepáli Khumbu Pasanglhamu vidéki önkormányzat ebben a szezonban mintegy 8000 zsákot fog kiadni.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek