Őszi túratippek gyalogosan, az Őrségtől Csobáncig

Gyalog az Őrségben a Szertúrán, séta a Velencei-hegységben útba ejtve a Pákozdi ingóköveket és a Pandúr követ, a Balatonfelvidéken pedig felfedezhetjük a Csobánci várat, ami az Országos Kéktúra mentén várja a túrázókat. És ez még csak egy-két kezdő lehetőség, de iránymutatásnak már talán elég.

Gyalog az Őrségben

Az Őrségről és egy-két csodás látnivalójáról nemrég írtunk itt az oldalon, most azonban egy remek gyalogtúrára és útvonalra hívnánk fel a figyelmeteket, ha éppen erre a gyönyörű és vadregényes vidékre készültök.

Szalafő-PityerszerForrás: Facebook

Az őriszentpéteri szertúra egy változatos körtúra és ideális családi program is lehet. A túra átlagos kondícióval is teljesíthető. A túra az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságától indul. Innen a K jelet követni egészen a szer végéig, ahol az út átkel a "Szalán", majd a domb alján véget ér a K jelzés és elindul a K+, amit ha követünk feljutunk a dombtetőre, a Keserűszeri vendégház és kóstolóház irányába. 

A túra során láthatjuk a Harmatfű Természetvédelmi Oktatóközpontot, a római katolikus templomot, a középkori téglaégető, a Csörgőalma gyümölcsöskertet, és a Sökfás temetőt. A táv 6,13 km hosszú és 249,5 méter szintemelkedéssel jár.

A másik lehetőség, ha a Szívecske jelzésen indulunk el, ekkor a kiindulópontunk Szalafő, de menet közben érintjük Templomszert, Papszert és Pityerszert is. Szalafő-Felsőszeren tökmagolaj-préseléssel nyert tökmagolajat és isteni réteseket kóstolhatunk, Papszer híres a hamisítatlan őrségi ízekről, Szalafőn pedig benézhetünk a nyitott portákra. Szeptemberben ugyanitt ne hagyjuk ki az Őrségi Tökfesztivált (szeptember 15-17.), valamint vasárnaponként a termelői piacot!

Séta a Velencei-hegységben

A Velencei-hegység legizgalmasabb látnivalóit, a gömbölyded gránittömbökből álló ingóköveket egy kellemesen rövid, gyerekekkel is könnyen teljesíthető körtúrán nézhetjük meg. A túra hossza 7,3 kilométer, ami körülbelül 2 óra alatt megtehető és 158 méter szintemelkedéssel jár. A legmagasabb pontja pedig 234 méteren található.

A pákozdi ingókövek a Velencei-hegység legérdekesebb látnivalójaForrás: Facebook/Velencei-tó hivatalos turisztikai oldala

Az ingókövek elenevezés abból fakadt, hogy a kőhalmok úgy tűnnek, mintha véletlenszerűen egymásra pakolta volna őket valaki. Ha rájuk nézünk úgy érezhetjük egy gyenge szél is kibillenthetné a helyükről a kőzsákokat. De valójában nem ingatag kövek, nem adják könnyen magukat; a gránit órisáok még itt lesznek egy darabig, ha az elmúlt sok-sok millió éve nem mozdultak.

Érdekesség: némelyik kőre fel is szabad mászni. A Pogány-kő biztonságos, innen gyönyörködhetünk a kilátásba. Más formációk, mint a Pandúr-kő, azonban veszélyesebbek, ezért ott óvatosabbnak kell lenni.

Egy klasszikus körtúra a Balaton-felvidéken

A terület egyik legszebb kilátását adó tanúhegyére, a Csobáncra mindenképpen megéri felsétálni. Az út során csodálatos panorámák, egy középkori eredetű várrom és borospincék várnak ránk.

Vár ránk a várromForrás: Shutterstock.com / Somogyi Laszlo

A Csobánc a Tapolcai-medence északkeleti karéja fölé magasodik, és 376 méter magas. Tetejét várrom koronázza, amit könnyű megközelíteni, csak egy rövid ösvény van, aminél vigyázni kell. A csobánci túra könnyű besorolású, 6,4 km hosszú, ami 2 órán belül megtehető és 277 méter szintemelkedéssel jár. A túra legmagasabb pontja 376 méter.

Tipp: A hegy tövében találunk egy igazi földtani kuriózumot, a Balaton-felvidék legszebb állapotban megmaradt kőtengerét, a látványos Papsapka-köveket. Lapos, papok fejfedőjéhez hasonló formájuk miatt kapták nevüket - olvasható a termeszetjaro.hu oldalán.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek