Elképesztő teljesítmény: Egy 10 éves kislány megjárta a Munro mind a 282 csúcsát

Skócia Inverness városából származik az a 10 éves kislány, aki az egyik legfiatalabbként meghódította mind a 282 Munro csúcsot Skóciában – olvasható a BBC oldalán. Quinn Young az apjával, Iannal kezdte a kihívást, amikor mindössze még csak négy éves volt.

Nem sokkal ötéves kora előtt megmászta Skócia legmagasabb hegycsúcsát, a 1345 méter magas Ben Nevist is. A BBC Scotlandnak a kislágy így nyilatkozott az utolsó mászása után:

Büszke vagyok magamra, de egy kicsit szomorú is, mert véget ért a kaland az apámmal."

A Munrók 3000 lábnál, azaz 914 méternél magasabb hegyek Skóciában.

A Munrók legmagasabb hegye, a Ben NevisForrás: Thincat/Wikipedia

„Néha, amikor rossz volt az idő, azt gondoltam, hogy nem tudok felállni és folytatni, de végül sikerült" – mondta Quinn. A kislány az expedíciókra egy hátizsákban vitte magával az ételt, a vizet, a vízálló- és egyéb felszereléseket – útközben a palackokat vízzel töltötte fel a helyi patakokból. Ian, az apja így nyilatkozott:

Quinn mindegyik csúcsot bevállalta, soha nem volt panasz, amikor kint voltunk, még télen sem. Nagyszerű kaland volt, és csak az ő tempójában haladtam."

 A csúcsok Sir Hugh Munróról kapták a nevüket, aki a Skót Hegymászóklub alapítója és elnöke volt, és aki azt a feladatot tűzte ki célul, hogy felsorolja az ország összes, 3000 láb magas hegyét. A 283 különálló hegyből álló táblázatot 1891 szeptemberében tették közzé a klub folyóiratában. Az évek során a tudósok új méréseket végeztek, és a lista egyel zsugorodott, így a jelenlegi összérték 282 csúcs. Sir Hughnak egyébként sosem sikerült megmásznia az eredeti listáján szereplő összes csúcsot.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek