Úti beszámoló: Szlovéniai városok, amelyek rendesen megleptek minket

Újságírók apró csoportjának egyikeként én is azon szerencsések közé tartozom, akik néhány csodás napot tölthettek el Szlovéniában. A beszámolóm első részében Szlovénia természeti tájaira, a ködbe burkolózó óriási hegyek, kristálytiszta tavak, vízesések, folyók közé kalauzoltalak el titeket. Most azokat a településeket mutatom meg, amelyek csupa meglepetéssel szolgáltak.

Kranj – magasban és mélyben is jártunk

Kranj az egyetlen város Szlovéniában, ahonnan a Déli-Alpok három hegyláncának legmagasabb csúcsai, a Triglav, a Stol és a Grintavec is láthatók. A kétezer méteres hegyek között fekvő Kranj a szlovén Alpok fővárosa. A Kokra-folyó feletti szikláról csodálatos kilátás nyílik a városban meghúzódó 30 méteres kanyonra, amely magasságával a második legnagyobb városi kanyon Európában.

Ez még nem a legmagasabb pontja Kranjnak, de így is jól érzékelhető, milyen nagy szintkülönbség van a városbanForrás: Cserháti Szilvia/Travelo

Amikor megérkeztük, éppen szakadt az eső, de nem számított, mert így is rögtön bele lehetett szeretni a csinos városközpontba, amelynek sétálóutcáját kedves, színes házak tarkítják. Mi két olyan programba is csöppentünk, amelyeket esős időben is élvezhetünk.

Kranj sétálóutcája, amely alatt titkos alagútrendszer rejtőzikForrás: Cserháti Szilvia/Travelo

Elsőként ellátogattunk Janez Puhar (1814-1864) fotó stúdiójába, aki feltaláló és művész is volt egyben, és többek között amiatt vált híressé, hogy a fényképeit üvegre hívta elő. A stúdióban mi is beöltözhettünk régi ruhákba, és rólunk is készült „üvegkép". A stúdió olyan, mintha a múltba csöppentünk volna, tele van csupa érdekes, régi tárggyal, és a mester optikai illúziókat keltő képeivel.

Megnézhettük Puhar régi tárgyaitForrás: Cserháti Szilvia/Travelo

Ezután igen szürreális élményben lehetett részünk. Megjelent a vezetőnk egy kulccsal a kezében, és levitt minket a város „titkos", földalatti alagútrendszerébe. Furcsa érzés volt a történelmi városközpont sétálóutcája alatt mászkálni, néhány helyen akár 16 méteres mélységben is,1300 méter hosszan.
A múltban és egyben a jelenben is jártunk: kezünkben tabletekkel mászkáltunk, amelyek segítségével a falra vetített tudnivalókon keresztül a város történetével ismerkedhettünk. Megtudtuk, hogy ezek az alagutak a II. világháború alatt épültek, és Kranj lakosságának menedékeként szolgáltak.

A város sétálóutcája alatt hosszan vezet az alagútrendszerForrás: Andraz Muljavec fotomorgana/Wikim Commons

Bár ember alkotta őket, de mivel a klímája a természetes barlangokéhoz hasonló, ezért vannak itt cseppkövek és ritka állatok is. Az alagút belsejének különböző részein kiállításokat is láthatunk, valamint egy második világháborús menedékhely rekonstrukcióját is megnézhetjük. Ha erre jártok, feltétlenül csatlakozzatok a történelmi város alatt rejtőző alagutakban vezetett túrához! A település a romantikus fővárostól, Ljubljanától mindössze 30 percnyi autóútra található, a turisták kedvenc úti céljától, Bledtől pedig 20 perc alatt elérhető.

Kranj látképe a hegyek "fogságában"Forrás: Andraz Muljavec fotomorgana/Wkimedia Commons

Ha pedig egy jó helyen, zöld környezetben szeretnétek itt enni, a Bazen Bar & BBQ éttermet ajánljuk, ahol grillezett finomságokat, isteni hamburgereket, kézműves söröket és különleges koktélokat kínálnak. 

Nova Gorica – ahol egyszerre két országban is lehetünk

Az Alpok lábánál, közvetlenül a szlovén-olasz határnál, a Vipava-folyók völgyének találkozásánál fekszik ez a multikulti város. Az ország 2004-es európai uniós csatlakozásának megünneplésére Nova Gorica városa és az olaszországi Gorizia közösen felavatták az Európa teret a két ország határán. A közös tér, ahol a két nemzet találkozik, az egyik leglenyűgözőbb példája a két határon túli város együttélésének.

Az egyik lábammal Olaszországban, a másikkal Szlovéniában állokForrás: Cserháti Szilvia/Travelo

Valószínűleg minden arra járó turista készít egy olyan képet, amit mi sem hagyhattunk ki, vagyis amelyiken az egyik lábunkkal Olaszországban, a másikkal Szlovéniában járunk. A város szórakoztató központjáról, kaszinóiról és szállodáiról is híres. Ha egy kis kultúrára vágynátok, ami inkább vicces és rendhagyó, semmint patetikus, akkor a Csempész Múzeumot ajánljuk, ahol mi nagyon jól szórakoztunk, mivel felidézte a '90-es évek előtti időszakot, amikor gyakran vettük az irányt Ausztria felé.

Könnyű fejszámolást is végezhetünk, hány gramm csempészett kávéból lehetett élelmiszert vásárolni, illetve hány kilóból jött ki egy esküvő vagy a VW Golf - a múzeum egyik plakátjaForrás: Cserháti Szilvia/Travelo

A csempészet mindig is jelen volt a határok mentén. Nova Goricában a határ menti lakosság Olaszországból hozott át árut Szlovéniába vagy az akkori Jugoszláviába és fordítva. Hogy elkerüljék a vám megfizetését, leggyakrabban a ruhájuk alá vagy autóba, kerékpárba rejtették a csempészárut; bárhova, ahol azt feltételezték, a vámtiszt nem találja meg. 

A szlovén-olasz település látképeForrás: Johann Jaritz/Wikimedia Commons

A vámosok a határon persze sok elrejtett árut találtak és foglaltak le, ezekből lett a Na Šverc című kiállítás. A tárlathoz egy szabadulószoba is tartozik, amely játék közben további információkat nyújt a csempészetről a látogatóknak. Ha megéheztek, akkor érdemes betérnetek az Ošterija Žogicába, ahol finom ételeket ehettek jó áron. A vársohoz közel eső Termika étterem szintén kiváló választás, ahol modern környezetben finom ételeket és isteni borokat kóstolhattok. 

"""Forrás: Cserháti Szilvia/Travelo"
Vipavski Križ – Európa 2. legkisebb települése
Ha egy igazán hangulatos kis faluba szeretnétek ellátogatni, akkor ezt a Vipava-völgyben fekvő apró, képeslapra kívánkozó, mindössze 101 lakosú települést ajánljuk nektek felkeresni. Idegenvezetőnk a 101.-ként odaköltözött lakos, Mirjana volt, aki körbevitt minket a festői domboldalon elhelyezkedő településen, amelyet 15. században fallal vettek körbe az oszmánok támadásai miatt. Mivel a Vipava-völgy híres a szőlőtermesztésről, ottjártunkkor a falucska utcáit erős mustillat lengte körül. De nem csak szőlő terem errefelé, hiszen a szinte mediterrán időjárásnak köszönhetően olyan gyümölcsök is megteremnek, mint a kaki gyümölcs vagy a maracuja. Elképesztően hangulatos a dimbes-dombos szűk utcácskák középkori épületei, falai között sétálni. Amilyen kicsi, olyan népszerű hely a turisták körében, így már egy 30 fős szállóhelyet is kialakítottak itt a vendégeknek.

Celje – a grófok városa, ahol az ókorba is visszacsöppenhetünk

A Savinja-folyó mentén fekvő város legalább 500 éves házai között sétálva kulturális látnivalók sokaságába ütköztünk. Ha arra jártok, feltétlenül keressétek fel a hercegi kastélyt, amely a Celjei Regionális Múzeumnak ad otthont, hiszen úgy érezhetitek majd, mintha visszacsöppentetek volna az ókori Rómába.

Celje Ljubljana és Maribor után Szlovénia harmadik legnagyobb városaForrás: Cserháti Szilvia/Travelo

A „Celeia – a város a mai város alatt" néven futó régészeti kiállítás az ókori Celeiát mutatja be, amelyet állítólag a Második Trójaként is neveztek. Az épületben a város alatt feltárt, lenyűgöző ókori római leleteket mutatják be, ahol többek között falakat, szobrokat és egy régi római út maradványait láthatjuk, a keréknyomokkal. Így elképzelhetjük, hogyan utaztak az ókori rómaiak a távoli Emonából, azaz a mai Ljubljanából Celeia felé szekéren. Megismerhetjük itt Celje grófjainak történetét is, az ország legbefolyásosabb dinasztiájának tagjaival.

Így festett az út az ókorban Celeiában, azaz CeljébenForrás: Cserháti Szilvia/Travelo

A városban található Szlovénia legnagyobb középkori vára is, amely a domb tetején magasodik. A legkorábbi írásos utalás Celje régi kastélyára 1323-ból származik. Mai méretét és megjelenését Celje grófjai alakíttatták ki. A múlt emlékeit izgalmas legendák, kiállítások és interaktív élmények őrzik. A vár tetejéről lenyűgöző panoráma nyílik. Ha közben megéheznékte, és a modern konyhaművészetet és a város hangulatáshoz, történelméhez illő, középkori ízeket szívesn megkóstolnátok, akkor kattinsatok ide. Mi a vár egyik különtermében fogyasztottuk el a középkori ebédünket. 

Celje várából is jól látható, hogy a környéken természet milyen erősen jelen vanForrás: Cserháti Szilvia/Travelo

Csak egy lépésre az óvárostól, a Celje városi erdő nagyszerű hely, hogy kiszakadjatok a mindennapokból. Sétáljatok el a Savinja-folyó partjához, keljetek át a Rafters' hídon, ahol a Celje városi erdő magas fái között találhatjátok magatokat. Ott, ahol egykor a celjei grófok jöttek-mentek, ma kaland- és túraösvények várnak. Ha egyéb, érdekes programokra vágytok a városban, ide kattintva érdekes ajánlatokat találhattok.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek