Európa rejtett gyöngyszemei 7: Szlovénia természettel körülvett falvai

A szlovén turisztikai célpontok, mint a Bledi-tó, a Postojna-barlangok vagy Ljubljana lenyűgözően szép óvárosa Európa-szerte ismertek. De hová induljatok, ha szeretnétek elmenekülni a tömeg elől? Mutatjuk, melyik az a 3 legszebb hely, amelyeket a természet, köztük alpesi tájak, tengerpart, vízesések, szurdokok vesznek körül.

Kranjska Gora, a vadregényes tájak metszőpontja

A Triglav Nemzeti Park hegyei és tavai között húzódik meg ez az alpesi falu Szlovénia észak-nyugati részén, Ljubljanától 1 órás útra, közel Ausztria és Olaszország határaihoz. A Júliai-Alpokban fekvő településen és környékén számtalan kalandot ki lehet kipróbálni: télen Szlovénia egyik legjobb síparadicsoma, nyáron pedig a túrázók Mekkája. Kranjska Gora közelében ugyanis olyan természeti kincsek rejtőznek, mint a Jasna tó, a Zelenci Rezervátum, vagy épp a Martuljek vízesés és szurdok.

Mintha egy mesében járnánkForrás: egotripone/Shutterstock

Szlovénia egyik jelképévé vált mára már a közelben található rezervátum, ami elsősorban tóvidékéről, valamint vibráló kék és zöld színeiről híres. A védett terület gazdag élővilágnak ad otthont. A 2600 métert is meghaladó Martuljek-csoport hegyóriásai tövében fakad a Martuljek-patak két impozáns zuhataga. 

Az alsó vízesést a patak szurdokában vezető úton közelíthetitek meg, majd meredek lépcsősorokon felkapaszkodhattok egy alpesi rétre, ahol egy autentikus hütte és egy fából ácsolt kis kápolna várja a kirándulókat. Az égbetörő, csipkézett hegyláncokkal körbevett mezőről el lehet jutni a felső vízesésig, ahonnan egy hangulatos erdei úton visszasétálhattok a csendes kis faluba. 

Štanjel, a Karsztvidék legcsodálatosabb középkori falva

Ez a gyönyörű, alig több mint 300 állandó lakost számláló település erődnek épült egy teraszos dombra. A Szlovénia délnyugati részén fekvő, lenyűgöző panorámás középkori falut emiatt masszív falak veszik körül. A két bástyakapun átsétálva bejárhatjátok az óváros girbe-gurba utcáit, és megcsodálhatjátok a terméskövekből épült ódon, mediterrán jellegű házait.

Ne hagyjátok ki a látnivalók közül az impozáns, reneszánsz várkastélyt (Grad Štanjel), amely egy múzeumnak is otthont ad, és csodás hátterének köszönhetően kedvelt esküvői helyszín! Egy magas, gesztenyefákkal övezett kis térre jutva könnyen megtalálhatjátok a falu védőszentjéről elnevezett Szent Dániel- templomot, egyedi, csúcssapkás tornyával. Séta közben pedig megpihenhettek a híres szlovén építész, Max Fabiani által tervezett romantikus Ferrari-kertben. Az 1920-as években a tehetős trieszti orvos, Enrico Ferrari megbízásából készült kertben halastó, apró hidak, szökőkutak, pergolák között andalogva frissülhettek fel.

Piran, a szlovén tengerpart legszebb települése

Bár Piran bő 3000 lakosával nem a legeldugottabb hely, de nem hagyhattuk ki a listából, mert valószínűleg a legszebb település a szlovén tengerpart mentén. Pasztellszínű, velencei jellegű házfrontjai és szűk, macskaköves sikátorai különleges mediterrán hangulatot árasztanak magukból. 

Piran felfedezésének legjobb módja, ha a város szívében található Tartini térről kezditek bejárni. A tér körüli épületek a városházával együtt képeslapra kívánkoznak. Innen mindössze pár lépésre található csak Piran kanyargós óvárosa, ahol labirintusszerű sikátorokban sétálhattok. A Tartini tértől délre van egy sétány, amely mindkét irányban lefut a tengerparti kikötőjéhez. Ott, a parti éttermekben vagy kávézókban étkezés közben ráláthattok a tengerre.

Piran mediterrán házai között sétálva szívhatjuk magunkba a tenger illatátForrás: Dimitry Anikin/Pixabay

A városfal mindössze 10 perces sétára fekszik a történelmi központtól. Számos keskeny és meredek lépcsőn lehet feljutni több őrtorony kilátójába is. De talán még ezeknél is látványosabb kilátás nyílik a Szent György-templom tornyából, ahova meredek, de gyönyörűen felújított 146 lépcsőfok vezet fel. A templomtorony tetejéről lenyűgöző kilátás nyílik Piran óvárosára, sőt, tiszta idő esetén három országban is szétnézhettek: Szlovéniában, Olaszországban és Horvátországban.


(Forrás: sloveniaestates.com, travelslovenia.org, sommertage.com)

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek