Közismert tény, hogy Koppenhágában még hóban is kerékpároznak az emberek, tehát bizonyíték van arra, hogy biciklivel közlekedni télen sem lehetetlen. De nálunk a hidegben csak az igazán elkötelezett bringások szállnak bicajra, és nekünk sem volt tapasztalatunk azzal kapcsolatban, milyen is az, amikor 10 fok alatti hőmérsékletben nekiindul az ember egy biciklitúrának. Hát ezen a sajtótúrán bizony rájöttünk, és Törökbálinttól egészen Etyekig kerekeztünk a frissen elkészült aszfaltozott kerékpárúton.
A most elkészült 22 km-es új kerékpáros nyomvonal az épülő Budapest-Balaton kerékpárút első szakasza, amire Budapesten a Kamaraerdőnél gurulhatunk rá - tudtuk meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) munkatársától a törökbálinti Falumúzeumban tartott sajtótájékoztatón. A múzeum egyébként egyike azoknak a helyeknek, amelyek vállalták, hogy tárt karokkal fogadják a Budapest-Balaton útvonalon közlekedő kerékpárosokat.
![](http://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2111/20211112budapest-etyek-bicikliut-magyar-kerekparos13.jpg?w=800&h=533&t=5)
A bicilisek itt könnyen leparkolhatnak, ingyen megtölthetik a kulacsukat vízzel, és kényelmesen érezhetik magukat kerékpáros ruhában is. A MAKETUSZ célja, hogy más hasonló vendéglátó helyekkel és kulturális helyszínekkel is sikerüljön hasonló együttműködést kialakítani. Márciusra úgy tervezik, hogy a Budapest és a Balaton környékén épülő három-három útvonalon összesen 80 helyszín nyújt majd hasonló szolgáltatásokat. Hogy melyek lesznek ezek a helyszínek, azt a tekerjitthon.hu oldal térképéről deríthetjük majd ki, de ezen egyelőre csak két régió látszik.
A Falumúzeum egyébként egy régi vendégfogadó épületében található, amiben a nosztalgikus hangulatú régi tárgyakkal berendezett szoba és konyha mellett egy kisebb helytörténeti kiállítás is látható. Az épület egyik termében kortárs képzőművészek kiállításai cserélődnek.
![](http://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2111/20211112budapest-etyek-bicikliut-magyar-kerekparos22.jpg?w=800&h=533&t=5)
Vasúti viadukton és dombokon át Etyekig a hidegben
Törökbálintról kikanyarodva az útra a vasúti sínekkel párhuzamosan, de attól kényelmes távolságban haladhatunk egy jó darabig. Az útnak ez a szakasza viszonylag eseménytelen egészen a biatorbágyi vasúti viaduktig, ami az első helyszín, ahol érdemes leszállni a bringáról és egy kicsit nézelődni.
Innen a biatorbágyi Kemenes cukrászdába irányítanak a szervezők, mely feltehetőleg a következő olyan szolgáltató, ahol kerékpáros ruhában is fogyaszthatunk. Jó is megpihenni a következő szakasz előtt, mert innentől már egy kicsit több erőfeszítést igényel az út az emelkedők miatt.
![](http://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2111/20211112budapest-etyek-bicikliut-magyar-kerekparos25.jpg?w=800&h=533&t=5)
Cserébe azonban igazán szép tájakon haladhatunk végig. Egészen Etyekig az autósoktól teljesen elszigetelt kerékpárúton gurulhatunk, ami olyan széles, hogy szlalomozni is lehet rajta. Tőlünk jobbra dombok és gyönyörű tavak látszanak – valóban felemelő élmény.
![](http://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2111/20211112budapest-etyek-bicikliut-magyar-kerekparos29.jpg?w=800&h=533&t=5)
Ugyanakkor ez az a szakasz, ahol igazán megérezzük azt is, milyen is a 7 Celsius fokban biciklizni. Eddigre az ujjaink a kesztyű ellenére is átfagytak, az emelkedők leküzdéséhez pedig nem kis szufla kell. Itt érzi meg az ember, milyen is az erőfeszítéstől kimelegedve letüdőzni a hideg levegőt, majd kimelegedve suhanni a hűvös szélben.
![](http://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2111/20211112budapest-etyek-bicikliut-magyar-kerekparos31.jpg?w=800&h=533&t=5)
A tapasztalatunk az, hogy sapka, sál, kesztyű és meleg cipő nélkül nem szabad elindulni, sőt, a legjobb, ha kifejezetten erre a célra szánt szélálló ruhát viselünk, mert a szél növeli a hidegérzetet, ami alattomosan át tud hatolni a hagyományos anyagon. De ha a ruhánk megfelelő, akkor nagyon élvezetes tud lenni egy ilyen hosszúságú túra, főleg, ha úgy készülünk, hogy egy fűtött vedéglátóhelyen töltjük fel az energiatartalékainkat.
Az etyeki sör
Etyek leginkább a borairól híres, de a zárt borospincék körüli rövid körbetekintést követően egy családi vállakozásként működő kézműves sörfőzdével ismerkedtünk meg behatóbban. Az Etyeki Sörmanufaktúrában minden szombaton szerveznek sörkóstolással egybekötött főzdelátogatásokat, ahol a kézműves sörök készítésének minden részletével megismerkedhetnek az érdeklődők. Ezeken a napokon a főzdéhez tartozó Sörterasz is nyitva van, ahol ebéddel és vacsorával is várják a vendégeket.
![](http://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2111/20211112budapest-etyek-bicikliut-magyar-kerekparos38.jpg?w=800&h=533&t=5)
Sörkóstolás közben felmerült a kérdés, hogy mennyire összeegyeztethető a sörfőzdelátogatás a kerékpározással? Mint kiderült, a KRESZ nem tiltja a szeszes ital fogyasztását kerékpározás előtt, csak annyit köt ki, hogy a biztonságos közlekedésre alkalmas állapotban kell lenni, mikor újra felszállunk a biciklire. Hogy ez kinél mekkora mennyiséget jelent, az egyénenként eltér. Mindenesetre jobb megelőzni a bajt, és csak mértékkel fogyasztani.