Ó, a Balaton – ősszel igazán Balaton!

A Balatont keressük a szemünkkel, pedig épp a lábunk előtt hever. De akkora a reggeli pára, hogy azon még a délelőtti napfény is nehezen verekszi át magát. Egy utolsót igazítunk a kerékpárokon, hogy aztán elinduljunk a balatoni bringakör legújabb szakaszán. 42 kilométer vár ránk. Nem rémlik, hogy igazán átgondoltam volna ezt a túrát. De már mindegy. Gurulunk. 

Nekem a Balaton, tévedés ne essék, nem a Riviéra. Valahol régebben kezdő kisebb szerelem ez, nevezzük talán inkább vonzódásnak, ami ráaadásul jóval inkább az északi parthoz köt, mint sem a délihez. Most pedig itt állunk a déli parton, egészen pontosan Balatonvilágoson. Józsi bácsi éppen a bringákat emelgeti le a szállító autóról, majd jelentőségteljesen rám néz, amikor elszaladnék a bukósisak elől.
"Biztos kell ez?" – nézek rá.
"Hát, kötelező, nem?" – kérdez vissza.
"De, de" – mondom erre halkan, és átmenetileg a hátizsákomra kapcsolom. Később Csabi, a vérbeli biciklista, örökké úton levő túrázó meséli, hogy pontosan három alkalommal törte szét a bukóját ilyen-olyan esésekkor. Erre kisebb vita bontakozik ki arról, hogy a hobbi biciklistáknak tényleg szükséges-e a viselete, vagy csak a sebesség szerelmeseinek, végül közös nevező híján, opcionálissá tesszük. 

Zsidró Tamás, a Balaton és a kerékpározás szerelmeseForrás:Travelo

Ácsorgunk a Sóhajok hídja előtt, méregetjük az új, 42 kilométerre nekünk rendeltetett bringákat, szemre vételezzük a szerelmesek lakattal és biciklilakattal rögzített érzéseit a híd melletti kerítéselemen, mire befut Zsidró Tamás mesterfodrász a kisfiával. Ők is csatlakoznak ahhoz a menethez, amely a Balatoni Bringakör megújult részét, a Balatonvilágos és Balatonszemes közti szakaszt hivatott végiggurulni.

A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) meghívására érkeztünk a partra, hamarosan startolunk, úgy húszan lehetünk. A cél most egyértelműen az, hogy mi magunk is megbizonyosodjunk arról, a Balaton nemcsak nyáron tartogat látványosságokat, meg lángost, evezést és csobbanást, de ősszel is annyi meglepetést kínál mindenkinek, hogy a legszűkebb keresztmetszet csakis az idő lesz, amivel gazdálkodnunk kell.

Balatonvilágos - a Sóhajok hídja előttForrás: Travelo

Azért mondjuk ki nyugodtan, biciklivel határozottan jó helyzetben vagyunk, oda gurulunk ugyanis, ahova csak akarunk. Ha egészen lemennénk a tóhoz, annak sincs akadálya, de két keréken bolyonghatunk a nyaraló házak között az aszfaltos úton, vagy éppen arról letérve, határozottan jó minőségű, murvás, egyéb kalandokat tartogató erdőszéli utakon is. 

Az első tíz kilométer

Méltóságteljesen indulunk el a Csók István sétányon, egyelőre méregetjük az erőnket, persze a nagyon fürgék jól beletaposnak, elhúznak. Egy kilométer múlva komoly lejtőn adjuk át magunkat a szabad gurulásnak, a 10 fokos levegőn jól jön a kézre erőltetett kesztyű és a fejre húzott, fület óvó sálsapka.

Helyenként gyönyörű villák mellett gurulunk, de sok az esztétikus dobozba zárt, kert nélküli világ – értsd 'újvilág' stílusú apartman nyaralóház –, melyek kitakarják a tavat. Amúgy nem lenne velük baj. Amúgy. Talán egy más környezetben. De vajon miért vásárolna bárki is hasonló stílusú nyaralót, mint amilyen házban él otthon – töprengek el rajta, és ekkor eszembe jut egy régi Cseh Tamás szám refrénje, miszerint

Ó, a régi, égi Balaton, régi nyarakon, bár nem volt vitorlás hajónk. Ó, a régi, égi teraszon, ültünk nyarakon, úgy néztünk végig a tavon.

Hát igen, kissé fájdalmas ez a szembesülés, de mit van mit tenni. Gurulunk tovább. Jó minőségű aszfaltos úton érjük el Siófok külső részét, szinte fel sem tűnik, hogy a kerekeinkben már meg is van az első tíz kilométer.

Siófok abszolút kiemelkedő jelképéhez tartunk, a Víztoronyhoz. Előtte pár pillanatig megállunk 'A bicikliző lány' szobra előtt, a Fő utca és a Mártírok útja kereszteződésében lévő kis parkban. Fürtös György kerámia- és szobrászművész a kissé túl domború idomokkal rendelkező leányt (csinos kis sapkában, bicikli nélkül) egy kút medencéjében helyezte el. A mázas pirogránitból készült alkotás egyébként 1990 óta főleg az itt élők kedvenc kis biciklistája. 

Csak a bicikli hiányzik mellőleForrás: Travelo

Kicsit később a 45 méter magas, vasbeton szerkezetű víztoronyban majdnem hangtalan lift repíti a vándorokat immáron a büfé szintjére (itt volt valamikor a víztartály), ahonnan egy lépcsősor vezet a teraszra. Érdemes kimerészkedni az üvegen túlra, 360 fokos panorámában gyönyörködhetünk a város felett. S ha már elfogyasztottuk jól megérdemelt kávénkat, indulhatunk is tovább. 

Zamárdinak vesszük az irányt

Újabb tíz kilométer áll előttünk, Széplakon keresztül Zamárdi a cél. Kellemes utakon hajtunk, az idő is egyre melegebb, lekerülnek a kabátok, sálak, sapkák. Mintha a késő nyár kacsintana ránk, de éppen csak, az arcunkon érezni simítását, körülöttünk már mindenütt az ősz pöffeszkedik. Lágy, andalító színeket varázsol a fákra, helyenként aranyló avar tengeren húznak nyomot a kerekeink. Kevesen vannak az utcákon, autó is alig akad, nyugodt, békés, csendes világ fogadja ilyenkor a turistát. Mintha nem is a Balatonon lennénk.

Menet közben állandó újabb és újabb formációkba tömörülünk, hol ketten, hol négyen-öten tekerünk egymás mellett, beszélgetünk. Nem nagy dolgokról, de olyan jólesően, jó ritmusban, hogy senki nem érzi lábában a huszadik kilomért sem. (A fenék már más kérdés.)

Így jutunk el a Balázs Bisztró nevű, kellemesen befűtött étterembe, ahol már csak tálalásra vár a jóízű halászlé, a sült fogas, a finoman fűszerezett natur csirkemell rántott sajtok közé bújva, és mindennek koronájaként az a mennyiségű palacsinta, amit egy falkányi, kiéhezett biciklista sem tud elpusztítani. (Semmi pánik, becsomagolják.) 

Egy jó tanács a Kő-hegy kilátó előtt

Most már tudjuk, aranyat ér az a tanács, ami azt az intelmet bízza ránk, hogy teli gyomorral ne vágj neki a zamárdi Kő-hegy előtti emelkedőnek. Mert nincs az a magas pulzustartomány, amit ebben az állapotban – még a legkisebb fokozatú első és hátsó váltó használata mellett is – el ne érnénk. Tehát, kedves Olvasó, jegyezze meg jól, a sorrend legyen fordított: előbb a kilátó, csak aztán az ebéd! 

A Kő-hegyi kilátóForrás: Travelo

A kilátóról tényleg lenyűgöző a látvány, előttünk hever szinte az egész északi part Fűzfőtől Badacsonyig, de a déli part mögött húzódó Somogyi-dombokra is ráláthatunk. A rövid pihenő minden percét megéri. A táj, a Balaton végtelen kék nyugalma, az őszbe csaradott fák látványa jótékonyan hat a kissé megtört fizikális és mentális állapotunkra. 

A 2000-ben átadott kilátó egyébként az egykori apátsági présház helyére épült, a szőlőhegy tetején áll. A kör alapú, fedett épület tetejére magas lépcsősoron juthatunk fel. De essen még néhány szó a Kő-hegyről is, amely valószínűleg az itt található kövekről kapta a nevét. S hogy kik taposhatták ezeket a köveket? Akár kelták és rómaiak is – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az itt feltárt kelta urnatemető leletanyaga, amelyet a Nemzeti Múzeumban őriznek. 

És végül Szárszó

Az is bizonyos, hogy minden kerékpártúra utolsó kilométerei tűnnek a leghosszabbnak. Még akkor is, ha a lenyugvó nap fényében, szinte filmbe illően giccses körülmények között gurulunk Szárszó felé. Ilyentájt kezd már kényelmetlenné válni az ülés, és hiába húzod ki magad, csak néhány másodpercre esik jól. Lomhán vándorol az idő az utolsó kilométereken. 

Tulajdonképpen akár azt is mondhatnám, ha Balatonszárszón az ég világon semmi sem lenne, csak a gyönyörű víztükör és előtte egy óriási park, már önmagában az is elég lenne. Mert itt leszállva a kerékpárrról már semmire sem vágyik az ember, csak a pihenésre. 

Szárszón a József Attila-emlékműForrás: Travelo

De mielőtt bárki átadná magát a nyugalomnak, érdemes megnéznie a vasútállomással szemben levő József Attila-emlékművet. Ortutay Tamás és Sarkady Mária szobra egy vasúti sínpáron áll. A vonatkereken levő kocsit csak egyetlen dolog tudja egyben tartani: József Attila életműve, a fémbe öntött verssorok. Nyomatékul pedig, amely mindezt lezárja, egy súlyos, mázsányi kődarab pihen. Megindító a látvány, innen mindössze néhány száz méterre vesztette életét az egyik legjelentősebb magyar költőnk 1937. december 3-án. 

Egy pohárka gyógyír

És mivel a lendületünk kitartott, a nap végén bórkostoláson is részt veszünk. A szemesi Bujdosó pincészet rejtekében, az egyik tulajdonos, Zsigmond kalauzol minket virtuális kiránduláson az 1972-ben indított családi vállalkozás, 96 hektáron termesztett szőlőtőkéi között. Az első Bujdosó borok a Szentgyörgy-hegyről származnak, és ahogy a weboldalukon olvasható: "A borvidéken tradicionálisan széles a fajtaválaszték, az adottságok sok fajtának ideálisak, így nem alakult ki egyeduralkodó szőlő.

A pincénél fehér fajtákat találunk a területek 60%-án. Olyan helyi, hungarikum fajtákkal dolgozunk, mint az olaszrizling, az Irsai Olivér, a királyleányka vagy a kékfrankos. A világfajták közül kiemelkedő itt a sauvignon blanc, a muscat lunel, a rajnai rizling és a chardonnay, míg a kék szőlők közül a merlot érzi legjobban magát."

Klasszikusan elegáns illatú és ízű bor a NemereForrás: Travelo

Minderről meg is bizonyosodhatunk, hiszen hatféle bort kóstolunk meg: a friss hatású Irsai Olivérrel kezdünk, majd következik egy rajnai rizling, az elegáns illatú Nemere, végül pedig egy roséval és két vörösborral zárjuk a sort. 

Hazafelé már jótékony sötét vesz körbe minket a kis buszban, csak a telefonok fénye villog. És egyszercsak megszólal a szívfájdítóan szép Bagossy Brothers Company Iszom a bort című száma. "Iszom a bort, ölelem a babámat. Úgysem érem keresztül a hazámat..." – ringunk a ritmusba egy hosszú kerékpártúrás nap után. 

Az útért és az élményekért itt mondunk köszönetet a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetségnek. 

Előző
  • 1
  • 2
Következő
Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek