Élménybeszámoló: ilyen látványt nyújt, amikor több tízezer darumadár röppen fel

"Hajnali 2-kor keltünk, hogy odaérjünk a Hortobágyra, ahol több tízezer darumadár a halastavakon töltötte az éjszakát. Felmásztunk egy toronyba, onnan lestük meg őket, várva a csodát, a hajnalt, a reggelt, a darvak méltóságteljes felemelkedését, vonulását. Hallgattuk a bivalyokat, a madarak koncertjét, majd amikor már azt hittük, hogy nem lesz szerencsénk, tanúi voltunk annak a csodának, amelyet a szakemberek daruhúzásnak neveznek. Amikor több ezer madár egyszerre emelkedik a levegőbe a magyar puszták legszebbikén, a Hortobágyon" – írja az origo.hu utazás rovata.

Néhány darumadár már korán a levegőbe emelkedettForrás: CSUDAI SÁNDOR/ORIGO

 A madaraknak a Hortobágy most olyan, mint az embereknek egy wellnesshotel. Az éjszaka és a hajnal közeledtével lustán ülnek a halastavak vizén és várják, hogy a nap a horizont fölé kerüljék. Akkor – aki látta, ezt mondta – hirtelen felemelkednek és repülni kezdenek. Százan, ezren, tízezren. Ezt a pillanatot szerette volna látni a cikk szerzője és fotósa, hogy elkaphassák a pillanatot. Az élménybeszámoló folytatásáért kattintson az Origó cikkére. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek