Kezdődik a látogatási korlátozás a Duna menti ártéri erdőben

Erdőlátogatási korlátozások léptek életbe a Gemenci erdőben és környékén, írja a Gemenc Zrt., honlapján. A korlátozások értelmében augusztus 27-től szeptember 30-ig csak 9 és 15 óra között szabad az erdőben tartózkodni a Gemenc Zrt. kezelésében levő területeken.

Gemenci kisvasútForrás: Botond Horvath/Shutterstock

Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvény alapján meghozott részleges erdőlátogatási tilalom érinti a Duna és a Sió ártere, a Szekszárd közelében lévő Bárányfok, a Keselyűs, a Pörböly és Báta környéki erdőterületeket, Baja közelében a Cserta és a Vén-Duna, a Pörbölyi erdő és a Pandúr-sziget területeit.

A Gemenci Erdei Vasút minden hétvégén Pörböly és Malomtelelő között közlekedik, Nyárilegelő és Lassi megállók, valamint a Molnárka tanösvény az utolsó vonatok indulásáig az utasok által látogathatók. A cég arra kéri a látogatókat, hogy 15 óra után a tanösvények kijelölt nyomvonalát illetve a megállók környékét ne hagyják el.

A korlátozás a Szekszárdtól nyugatra, Szálkától északra található erdőterület, Sötétvölgy környékére is vonatkozik, nem érinti azonban a Sötétvölgyi Parkerdő területét és a Sötétvölgyi Horgásztó környékét.
Bátaapáti, Mórágy, a Duna ártere Hercegszántótól nyugatra, Budzsak, Homorúd és a Karapancsai Kastély környéke, az Érsekhalma és Rém közelében található erdőterületek, a Kék-hegy környéke, Dusnoktól nyugatra, délnyugatra a Lenes-erdő, a Karaszi-erdő és a Duna ártere a Sió-torkolat vonalától Ósükösdig szintén a részleges korlátozások alá esik.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek