Most beltéri biciklire pattanva is versenyezhetünk egyet Szlovénia legszebb útvonalain

A kerékpározás az utóbbi időben egész évben űzhető sportággá vált, nem határolhatta be sem a járvány, sem a korlátozások. De aki mégis inkább otthonról tolta a kilométereket, annak szóltak a beltéri kerékpáros edzések, melyek során a kerékpárosok virtuálisan a világ legszebb kerékpáros útvonalain tekerhettek.

Kerekezés Besztercétől a Triglav Nemzeti Park irányábaForrás: Shutterstock.com / GianniBStock

Ez a lehetőség adta az ötletet az első I Feel Slovenia virtuális kerékpárverseny megrendezéséhez is, melyet a Rouvy platform segítségével szerveznek meg, és Szlovénia legszebb tájaira kalauzolja el az otthon kerékpározókat.

A verseny február 27. és március 27. között zajlik öt egymást követő szombaton este, 19 órai kezdéssel. A virtuális amatőr kerékpárbajnokság első négy szakaszához olyan híres szlovén kerékpárversenyzők is beszállnak, mint Primoz Roglic, Matej Mohoric, Jan Tratnik és Jani Brajkovic. A versenyre a világ minden tájáról – így Magyarországról is – várják a jelentkezőket - olvasható a Slovenia.info oldalán, ahol a regsztrációs ürlap is megtalálható. 

Az útvonalak között megtaláljuk majd az Izola - Smarje - Koper szakaszt, a Bohinj - Bled - Pokljuka távot, március 27-én pedig egy időfutamon vehetünk részt Ljubljana utcáin.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek