Erre a kisvasútra a járvány ellenére is többen pattantak fel, mint az előző évben

Múlt heti cikkünkben írtuk arról, hogy a koronavírus miatti bezártságérzet a hazai lakosság kirándulási vágyát és természeti látnivalók iránti érdeklődését sokszorosára növelte, így a Kéktúra túraösvényeit is több mint kétezer frissen nekiinduló természetjáró kezdte el taposni 2020-ban. Hasonló történhetett tavaly a Pálházi Állami Erdei Vasúton (PÁEV) utazók esetében is, mert a 2019-es esztendőhöz viszonyítva növekedett a számuk. 2020-ban 43 ezren váltottak rá jegyet, ami mintegy hét százalékkal több mint az egy évvel korábbi eredmény – mondta Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója.

Töretlenül robog hazánk egyik legöregebb kisvasútjaForrás: ÉSZAKERDŐ Zrt./Facebook

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott kisvasutak a koronavírus-járvány miatt tavasszal csaknem két hónapon keresztül nem közlekedtek, majd májustól is csak csökkentett kínálattal, fokozatosan indult újra a menetrendszerinti forgalom. A Lillafüredi Állami Erdei Vasúton (LÁEV) komoly kiesést okozott a leállás, viszont a PÁEV-nél a nyári hónapok megnövekedett forgalma pozitívra fordította az utasszám mérlegét.

A kieső időszakban több, előzetesen tervezett program – például a LÁEV 100 éves fennállására tervezett eseménysorozat – is elmaradt, valamint télen a Diósgyőri Mikulásvonat elnevezésű rendezvényt sem tartották meg, amin általában több mint 20 ezren szoktak részt venni. De ősszel népszerű program volt a Vadászkürt Expressz és a szarvasbőgést hallgató vonatozás.

A Lillafüredi Állami Erdei Vasút 2019-ben megkezdett átfogó korszerűsítése az ütemterv szerint idén tavasszal a pályafelújítás szakaszába lép, ami jelentős forgalomkorlátozásokkal jár majd. Az utasforgalmi és üzemi terek megújítása érinti Miskolc-Dorottya utca állomás felvételi épületét, Diósgyőr-Majláth forgalmi telepet, a lillafüredi Ökoturisztikai Központot, illetve a garadnai végállomást is, melyeket várhatóan márciusban vehet birtokba az utazóközönség és a kisvasút személyzete – olvasható a minap.hu cikkében. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek