Evezték már át a Dunát állva? Most itt a lehetőség

 A hazai SUP-os társadalom aprja-nagyja idén negyedik alkalommal evezi át hosszában Budapestet. A 2019. június 22-re tervezett eseményen az evezősők a Római parttól indulnak és a Kopaszi-gátnál "kötnek ki". A Budapest SUP szervezésében megvalósuló eseményre az adott napon reggel 8 órától lehet majd regisztrálni az indulási helyszínen. Aki saját suppal érkezik, az legkésőbb 10 óráig tud regisztálni, a rajt 11:30kor lesz, ekkor már mindenkinek a vízen kell lennie - olvasható az esemény honlapján.

Forrás: Budapest SUP

A szombati programon azok is részt vehetnek, akik még sosem eveztek álló szörfön. A szervezők rövid oktatást és gyakorlást is tartanak a helyszínen. Így aki supot bérelne és gyakorolna is, azt reggel 9:00-ig várják a Római parton. A Budapest SUP a gyerekes családokat is várja, mivel egy deszkán két ember is biztonságosan tartózkodhat. Hivatalosan nincsen sem felső, sem alsó korhatár, de a tapasztalatok szerint a 8-9 évesnél fiatalabb gyerekek megunják a kétórás programot. 

Az élmény fénypontja a Parlament előtti közös szelfizés lesz, de aki csak idáig bírja, az sem probléma, mert a kísérőhajók egyike mindekit elvisz a végállomásra, ha arról van szó.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek