Indul a hazai bringautak gigantikus fejlesztése

150 milliárd forintot fordítanak a kerékpárutak fejlesztésére az elkövetkező 4 évben – közölte az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos szerdán Budapesten az MTI szerint. Révész Máriusz hatalmasnak nevezte az összeget, azonban arra hívta fel a figyelmet, nem mindegy, hogyan költik el a pénzt.

kerékpár, kerékpárút, balatonalmádi, balatonForrás: Facebook/ Magyar Kerékpárosklub Balaton

Korábban a vidéki kerékpározásról mindössze annyi adatuk volt, amennyit a kiskörei gátőrök striguláztak, ezért az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködve két döntést hoztak: elrendeltek egy nagy kézi forgalomszámlálást a biciklistákról, valamint 19 helyen gépi berendezést telepítettek.

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója közölte, hogy 4275 mérési óra alatt összesen 202 539 bringás áthaladását jegyezték fel, ami óriási szám. A gépi mérés megkülönbözteti a kerékpárosokat a gyalogosoktól és a haladási irányokat, valamint az időjárási adatokat is tárolja. Az eszközök egész évben, a nap 24 órájában működnek, az eredmények pedig publikusak, online követhetők.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek