Fehér éjszakák és a svéd büdös hal

Sarki fényt már itthon is láthatsz, de ha azt is átélnéd, hogy milyen, amikor még éjjel kettőkör is nappali világosságnál szisszentheted fel a sört, északabbra kell menned, mondjuk Svédországba. A svédek azonban nemcsak a sört szisszentik, hanem a híres büdös halukat is, aminek a megkóstolása youtube challange-nek is beillik. Laptársunk, a mindmegette munkatársa megkóstolta a surströmminget. Így reagált.

Télen rengetegen utaznak Skandináviába, hogy lássák az északi fényt, pedig nyáron is van egy szokatlan jelenség, amely miatt érdemes odalátogatni. Ezek az úgynevezett fehér éjszakák, amelyek során a Nap egyáltalán nem nyugszik le, vagy kicsivel a horizont alatt marad, így 24 órában nappali világosság tapasztalható. Ez a helyiek számára természetes, de a turistáknak igazi kuriózum.

Ez a felvétel májusban készült Stockholmban "öreg éjszaka", amikor nálunk már koromsötét volt.Forrás: Shutterstock//Tkemot

Sokat számít a földrajzi szélesség is: a sarkkörhöz közeli helyszíneken akár másfél hónapon keresztül élvezhetjük az egész napos nappalokat, az Északi-foknál pedig már 2,5 hónapon keresztül. Az Északi-sarkon pedig a Nap fél évig folyamatosan a horizont felett marad, melyet fél éves sötétség követ. 

Míg az, hogy a sarki fényt látjuk-e meglehetősen bizonytalan, hiszen a napszéltevékenység intenzitásától és az ég felhőzöttségétől függ, az éjszakai világosság garantált a nyári napforduló (június 21.) körüli hetekben/hónapokban.

A nyár egyedülálló szabadtéri élményéhez szabadtéri piknikfalatok illenek. A híres fermentált svéd hering megkóstolására tökéletes alkalom lehet, hiszen beltérben felbontva vegyi fegyvernek is beillik a csatornaszagú "ínyencség".

Tesztelés során az erjesztett hering/Képünk illusztrációForrás: Shutterstock//Grossinger

A mostoha skandináv körülmények szülték az erjesztett (köznyelvben rohasztott, savanyított) heringet, azaz a surströmminget. Ez az „ínyenc falat" bármely rendőrség eszköztárában szerepelhetne, mint tömegoszlató fegyver" - írja a lap.

Távoltartási végzéssel felér ez az északi nyitás

"Az eufemizálóan megosztónak is nevezhető halételre: ha valaki tényleg egy echte svéd különlegességet szeretne kóstolni egy életre szóló élmény keretében, menjen Stockholmba, vagy a fehér éjszakák alkalmával még északabbra, keressen egy parkot és egy konzervnyitót, majd essen neki egy surströmming feliratú fémdoboznak. A folyamatos erjedés okozta térfogatnövekedés és a kellemesnek semmiképpen nem nevezhető illatok miatt nagyon másban nem is lenne ildomos árulni, repülőre nem lehet felvinni.

SurströmmingForrás: Shutterstock/PawelSdr

A magyarok rúzsflórás büszkesége, a pálpusztai sajt egy igazi luxusparfüm a surströmminghez képest, ha hasonlattal szeretnénk élni, de embere – illetve orra – válogatja, ki hány méterre menekül a konzervnyitó első csapásakor. Képzeljünk el egy igazán nemes csatornaszagot a legnagyobb indiai kánikulában, szóval nem az a klasszikus nyálcsorgatás vár ránk, mintha mondjuk egy tonhalkonzervet nyaláboltunk volna fel a polcról az akció előtt. De ha kíváncsiak vagytok egy igazán autentikus megnyilvánulásra a behatolás pillanatában, akkor itt van egy remek videó:

Fejetlenség uralkodik a konzervdobozban

A surströmming létezését a korabeli tartósításnak és élelmiszeriparnak köszönheti: a só drága volt, a hering olcsó, nosza, savanyítsuk meg! Tavasszal kifogták a zsíros halat, kevés sóval hordókba vágták, és tádám: nyár végére fogyasztásra kész cikkünk tárgya. Ma már természetesen nem az a kimondottan szezonális termék, egész évben kapható.

Kóstolásnál két iskola létezik: az igazán kemények természetesen önmagában, érzéki élvezettel falatozzák a kicsit puha, de határozottan halállagú, fej nélküli halakat, a hagyományőrzők viszont csomagolnak hozzá köretet, kést, villát. Tehát nem az a cél, hogy minél hamarabb legyűrjék, svédéknél ez szociális program, megadják a módját: főtt krumplit, újhagymát, tejfölt (creme fraiche) és svéd lepénykenyeret majszolnak hozzá.

Kíséretem a fémcsikorgás közepette óvatosan métereket hátrált, de egy frissen nyílt dögkútnál semmiképpen nem volt veszélyesebb a levegő orrfacsaróindexe a konzerv teljes kitárulkozásakor.

Így néz ki a dobozban a fermentált svéd heringForrás: Shutterstock/Copyright (c) 2023 Pasindhu sandeepa/Shutterstock. No use without permission./Pasindhu Sandeepa

Kóstolásnál némi poshadt pezsgősség öleli körbe a diszkréten sós halhúst, de ami megmarad, az az hogy a hering igen kellemetlenül és savanyúan bugyborékol a nyelvvel találkozva.

Tesztelni ne féljetek, megváltást ne várjatok!" - biztat a gasztroportál.

A Travelo hasábjain írtunk már korábban a világ legbizarrabb ételeiről, és a svédek mellett a franciák sem mennek a szomszédba ha visszataszító ételkülönlegességekről van szó.

(Forrás: mindmegette.hu, skandinavia.hu)

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek