Most már nincs visszaút: ennyit kell fizetnie a Velencébe érkező turistáknak

Már régóta lehet hallani arról, hogy az évi több mint 20 millió turistát fogadó Velence belépődíjat tervez bevezetni a turisták létszámának korlátozására. A legfrissebb hírek szerint elérkezett a pillanat: aki április 25. utánra tervezi velencei látogatását, fizetnie kell.

VelenceForrás: Shutterstock/Adisa

Kedden megnyílt a VenicePass nevű internetes regisztrációs oldal, ezen keresztül kell előre lefoglalni belépésünket a városba. A kötelező jegyváltást április 25-től vezetik be egyelőre kísérleti jelleggel, írja az MTI. 

A hétnyelvű internetes oldalon vagy az okostelefonos alkalmazáson kell előre regisztrálnunk, hogy melyik napon szeretnénk Velencébe belépni. A jegyvásárlással egybekötött előzetes foglalást egy QR-kód bizonyítja, melyet a beléptető kapuknál olvasnak majd le. Az egyik kapurendszert a Santa Lucia velencei vasútállomásnál állítják fel.

Több lehetőség közül lehet választani attól függően, hogy ki mennyi ideig akar Velencében tartózkodni, gyalogosan vagy tömegközlekedéssel, vagyis vaporetto-hajóval akar-e közlekedni, és mit szeretne megnézni a város számtalan nevezetessége közül.

VelenceForrás: AFP/Gabriel Bouys

Az egy napra szóló alap-belépőjegy fejenként 5 euróba kerül, és 14 évtől olaszoknak és külföldieknek egyaránt kötelező lesz. Városnéző csomag is foglalható, amely a főbb idegenforgalmi látványosságok belépőjegyeit is tartalmazza, ennek ára 49 eurótól kezdődik a kiválasztott helyszínek számától függően.

A kötelező belépőjegy kísérleti fázisban április 25-től, a városvédő Szent Márk ünnepnapján lép életbe. Nem kell fizetniük a Velencében élőknek és az oda dolgozni járóknak, továbbá a Veneto tartományban állandó lakhellyel bíróknak, mentességet kapnak azok, akik az önkormányzat területén levő szállodákban vagy más szállásokon foglaltak szobát, továbbá mindazok, akik egészségügyi okokból akarnak Velencébe bejutni, vagy sportrendezvényeken vesznek részt.

Azoknak sem kell fizetni, akik bizonyítani tudják, hogy harmadágú rokonságukban velencei lakos van. A jegymentesség nem automatikus: mindenképpen regisztrálni kell az előzetes belépést és lefoglalni a napot.

Ahogy korábban írtuk, újdonság az is, hogy június elsejétől korlátozzák a turistacsoportok létszámát: legfeljebb 25 fős csoportokat engednek be, és nem csak Velence belvárosában, hanem Burano, Murano és Torcello szigetén sem lehet nagyobb csoportokat vezetni. Az idegenvezetők számára megtiltják a kihangosított mikrofonok használatát is.

A belépős rendszert a városba egyszerre érkező turisták számának szabályozására vezetik beForrás: Shutterstock/Chantal De Bruijne

A belépős rendszert a városba egyszerre érkező turisták számának szabályozására vezetik be. Kezdetben napi 40 ezerben akarták meghatározni a belépéseket, de egyelőre nem korlátozzák a látogatók számát. A jegyek bevételét a város fenntartására fordítják.

Luigi Brugnaro polgármester bejelentése szerint a meghirdetett napi 5 eurós jegyárat a kísérleti időszak után, a későbbiekben 3 euró és 10 euró közötti összeggel helyettesíthetik attól függően, melyik napra esik a látogatás. A leglátogatottabb időszakokban drágább lesz a belépés. Luigi Brugnaro szerint a rendszer egyszerű és hatékony lesz. A városvédő szervezetek fenntartásaikat fejezték ki elsősorban a belépők adatainak kötelező regisztrációja miatt. Úgy vélik, turista így is sok lesz, csak mindenkiről tudni fogják, hol tartózkodik a mobiltelefonokhoz kötött ellenőrzés alapján.

Velencébe évi több mint 20 millió látogató érkezik. 2023-ban a legtöbben mindenszentek ünnepén tartózkodtak a városban, amikor két nap alatt kétszázezren lepték el a lagúnák városát.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek