Eldőlt, hogy mikortól válik fizetőssé a belépés Velencébe

Velencében április 25-től bevezetik – egyelőre kísérleti jelleggel – a napi 5 eurós (kb. 1800 forintos) belépőjegyet. Ennek részleteiről Luigi Brugnaro polgármester számolt be csütörtöki római sajtótájékoztatóján – írja az MTI.

Velence egyelőre kísérleti jelleggel vezeti be a turistaadótForrás: Shutterstock/Adisa

Fizetős lesz a belépés Velence városába április 25. és 30. között, május 1. és 5. között, valamint május összes többi szombatján és vasárnapján, június 8-tól az összes hétvégén, július 6-án és 7-én, valamint 13-án és 14-én.A kísérleti fázisban a Velencébe érkezőknek előre kell foglalniuk belépőjegyet egy többnyelvű regisztrációs oldalon.
A napi 5 eurós (kb. 1800 forintos) jegyet minden 14 évnél idősebb látogatónak meg kell vennie, ha reggel fél kilenc és délután négy óra között lép be a városba. A nap többi órájában ingyenes lesz a belépés.

Fizetniük nem, de regisztráltatniuk kell a szállást foglalóknak is.

A velencei karnevál a város egyik legnépszerűbb programjaForrás: LiveMedia/NurPhoto/Luigi Berengo

Belépőkapuk nem lesznek, a regisztrációt és a díj befizetését a városi rendőrség és más ellenőrök végzik majd. Nemfizetés esetén a bírság 50 eurótól (kb. 19 ezer forinttól) 300 euróig (kb. 112 ezer forintig) terjed.

Nem vezetnek be létszámkorlátot, akárhányan beléphetnek Velencébe, de a jegyrendszer bevezetésével vissza akarják szorítani a látogatók számát. "Védjük Velencét, és élhetőbbé akarjuk tenni. Nem akarjuk lezárni a várost, és lehetővé tesszük a belépők előre foglalását. Talán ezzel sikerül elkerülnünk, hogy egyszerre több száz olasz vagy kínai csoport érkezzen" – mondta Luigi Brugnaro polgármester a külföldi tudósítóknak tartott sajtótájékoztatóján.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek