Videó: Egyiptomban épül az új Dubaj

Mostafa Madbouly egyiptomi miniszterelnök bejelentése szerint 170 millió négyzetkilométernyi területet fedne le az új generációs város a Földközi-tenger partján, ahol szállodák, lakások, sport- és kereskedelmi központok is helyet kapnának. A tengerparti sávot modern közlekedési eszközként kabinos drótkötélpálya köti majd össze a belső kerületekkel. Emellett saját, nemzetközi repülőteret is építenek, amellyel Európából és Ázsiából 4 óra alatt megközelíthető lesz a vendégek számára a Ras Al-Hikma-félszigeten épülő város – írja a breakinglatest.news.  Íme, így fog kinézni a tervek szerint!

Az egyiptomi fővárostól, Kairótól északnyugatra fekvő területet igyekeznek világklasszis turisztikai látványossággá fejleszteni. Nemzetközi vonzerejű üdülőhelyeket Egyiptom eddig csak a Vörös-tenger partján fejlesztett, a Földközi-tenger partvidéke inkább csak a helyiek érdeklődésére tartott eddig számot. A beruházásnak a Forbes Middle East szerint nagy lendületet ad a kormány és a hadsereg közös megaprojektjeként számon tartott Fokka Road megépítése, amely a korábbi 240 kilométerről 140 kilométerre csökkenti a közúti távolságot a főváros és a tengerparti üdülőterület között. A szándék az, hogy évente akár nyolcmillió látogató is felkeresse Ras Al-Hikmát.

A Reuters cikke szerint a félsziget már most is gyönyörű, tele fehér homokos, kék vizű strandokkal, amelyekre már néhány luxusszálloda is települt. Ezek a nyári hónapokban a legnépszerűbbek és egyelőre a gazdag egyiptomiakat vonzzák, de hamarosan a nemzetközi turizmus térképére is felkerülhet Ras Al-Hikma, mivel a következő két hónapban az Egyesült Arab Emírségek 35 milliárd dollárt (több mint 32 milliárd eurót) injektálnak a projektbe.

Ez a valaha volt legnagyobb külföldi befektetés az országban. Az új generációs, fenntartható módon létrejövő város felépítése 2025 elején kezdődik.

( Borítókép: YouTube/Printscreen)

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek