Egyiptom, a kelet egyik csodája: hátizsákkal Hurghadától Kairóig

Egyiptomi kalandra fel! Tegyetek teljessé egy hurghadai nyaralást, látogassátok meg Kairót és a piramisokat! Szánjatok legalább négy napot a fővárosra is! Mi egy népnapos kalandozásra indultunk Hurghadából Kairóba, mutatjuk, hogyan érdemes nekivágni. 

A csodálatos El Mina Masjid nevű mecset a kikötőből fényképezve, HurghadábanForrás: Shutterstock/Copyright (c) 2021 danielphoto33/Shutterstock.

Hurghadától (El-Gurdaka) 6 órányi buszútra található a főváros és a Gízai piramisok. Aki egyedül, vagy párban, legalább egy kis angol nyelvtudással neki mer indulni egy néhány napos fővárosi kalandnak, egészen biztos, hogy, ismeretlen világban találja magát – erre érdemes felkészülni. Ugyanakkor izgalmas és varázslatos élményben lesz része! Kairóban a nyári forró időszakon kívül, ősztől tavaszig nagyon kellemes, nyárias az időjárás, télen is elég egy vastagabb pulóver, vagy egy vékony kabát.

A Vörös-tenger nem csak innen szép, gazdag tenger alatti élővilága miatt a világ egyik legkedveltebb merülőhelyei is itt találhatókForrás: ERainbow/Shutterstock

Busszal a sivatagon keresztül Hurghadából Kairóba

A hajnali Elit buszjárat kényelmes nagy üléseiben pihenve úton Kairó felé ébred a nap, rajzolódik ki a sivatag, miközben a Vörös-tenger látványa is eltereli az ember figyelmét a hosszú utazásról. A természet szépsége gyógyír a léleknek, ha nem repülpővel, hanem busszal utazunk a fővárosba.

A sivatag dűnéi között a helyiek többféle módon közlekednek - a csacsik is be vannak fogvaForrás: Dudinszky Franciska Edina

A reggeli ékezés a kairói Tharir térre megkönnyíti az utas dolgát, hiszen a buszról az Egyiptomi Múzeum háta mögött szállhat le, így útja a nyitáskor máris a város egyik érdekes látnivalójához viszi. A belváros zaja, és a tömeg meglepetésként érheti minket, ezért érdemes megállni pár percre, és felvenni a város ritmusát, amennyire csak lehet.

Az Egyiptomi Múzeum rózsaszínű épülete már messziről kiszúrható a Tharir téren, ahova a busz beérForrás: Kingtut/Wikipedia

Az Egyiptomi Múzeumot nem szabad kihagyni!

A múzeum bejáratánál már érezhetővé válik Egyiptom hihetetlen történelme. Érdemes még a belépés előtt a csomagmegőrzőben hagyni a hátizsákounkat, de akár magunkkal is vihetjük. A bejáratnál egyiptomi idegenvezetők álldogálnak, így ha valakinek szüksége lenne vezetésre, fizetés ellenében elmesélnek mindent, amit tudnunk kell. Viszont, ha már indulás előtt utánanéztünk a tudnivalóknak, felelevenítetjük a történelemről tanultakat, és akkor egyénileg is visszautazhatunk az ókorba, és megnézhetjük a híres Tutanhamon aranymaszkját is.

A múzeum belül még csodálatosabb, rengeteg ókori látnivalóvalForrás: Wael Mostafa/Wikipedia

Utazás a belvárosból a Gízai Piramisokhoz

A múzeum megtekintése után érdemes taxival (Uberrel nagyjából 100 LE-ért, kb. 1200 forint) a Nílus keleti oldalára, a piramisok közelébe átutazni, ahol több kényelmes, szép, egyszerű, és a piramisokra néző szállást is találhatunk. Bejelentkezés és az ebéd után nézzük meg a Szfinxet és a piramisokat!

Giza az UNESCO Világörökség részeForrás: MATTES RENÉ / HEMIS.FR / HEMIS.FR / HEMIS VIA AFP

A Gízai piramisok bejáratnál a belépőjegyeket bankkártyával lehetséges megvásárolni, és a kapun való bejutás után kezdetét veheti a séta, vagy a helyben felajánlott lovaskocsikázás, esetleg tevegelés. Mindenképpen érdemes alkudni a szolgáltatások árából, ez ott nem csak természetes, de kötelező is, ahogy az séta közben hirtelen előkerülő árusok portékáinak árát is sokszor lefelezhetjük. Ha erőszakosnak érezzük őket, akkor, határozottan és erővel köszönjük meg a lehetőséget és menjünk tovább, ne nézzünk vissza!

A gízai nagy szfinx a Föld egyik legnagyobb és egyben az egyik legrégebbi szobra. Becslések szerint az i. e. 26. században készültForrás: Barcex / Wikipedia

A piramisoknál érdemes megállni, és lecsendesedve felnézni a hatalmas épületekre, hiszen a világ hét csodájának egyike hatalmasodik felettünk.

A látogatás után senki ne csodálkozzon, ha még napokig a hatása alatt marad ezeknek a hihetetlen erőt sugárzó csodáknak, és az egész fennsík hangulatának. A Szfinx lábánál is érdemes az élet nagy dolgairól elgondolkodni. Az izgalmas történelmen túl, a hely misztikus világát is örökre a szívünkbe zárhatjuk. Esti vacsora mellett a szerencsések a szálloda teraszáról nézhetik a naplementét. Az első nap tömény élménye után, a városi zaj ellenére is jót aludhatunk, még a hajnali müezzin hangja sem zavarja meg az álmunkat.

A piramisok naplementében - a legjobb időpont az elmélkedésre, gyönyörködésre, hiszen nyáron ilyenkor már a hőmérsékelt is elviselhetőbbForrás: Dudinszky Franciska Edina

Szakkara-Dashúr látogatása

Ha egy ilyen utat tervezünk be, akkor már kora reggel, a szállodát elhagyva, taxival (500 LE, kb. 6 ezer forint) utazzunk a Gizától nagyjából 40 km-re található Dashúrba, majd tovább, a közeli Szakkarába. Az útra vigyünk magunkkal elegendő vizet, és ételt, de a nap folyamán megállhatunk ebédelni is egy étteremben. Csodás pálmaligeteken keresztül visz az utunk délebbre, a dashúri piramisok környékére, ahol három piramist nézhetünk meg. Az élmény itt is magáért beszél: a Vörös piramis bejáratától nézve páratlan panorámában lehet részünk. A sírkamrához, 65 méter mélyre be is lehet mászni.

Aki nem fél a bezártságtól, leereszkedhet Vörös piramis mélyére, amelyet Kr.e. 2575 és 2551 között építettek DashúrbanForrás: AFP/Amir Makar

Tovább utazva Szakkarába, az egyedülálló, hatlépcsős piramist sem szabad kihagyni, és a Szerapeum ősi egyiptomi templomát sem, melyben titokzatos gránit szarkofágokat találhatunk. A környéket bejárva, megállhatunk a szőnyegmanufaktúráknál, ahol szép, kézzel szőtt egyiptomi portékákat vásárolhatunk.

Szakkara nekropolisza, amit Imhotep briliáns építész alkotott, és a francia Jean Philippe Lauer csapata restauráltForrás: Only France via AFP/Wojtek BUSS / ONLYWORLD.NET/Wojtek Buss

Elhagyva Szakkarát, utunk ismét a Gizai-fennsíkhoz vezet, ahol késő délután érdemes egy kis pihenést beiktatni, esetleg a környéken körülnézni a parfümöt, egyiptomi alabástrom szobrokat és egyéb helyi temékeket árusító boltokban is.

Természetesen élő tevék is kaphatók a piaconForrás: Anadolu Agency via AFP/2016 Anadolu Agency/Stringer

A Nílus keleti partja, és Kairó belvárosa

Ha tehetitek, közel a Tharir térhez foglaljatok szállást! Innen kezdődhet a történelmi belváros felfedezése, gyalogosan és taxival. Megnézhetjük a csodás Szaladin-citadellát, a Mohamed Ali mecsetet, vagy az Al-Azhar mecsetet, kopt és iszlám látnivalókat.

Az Al-Azhar mecset Kairóban - ünnepekkor mindig megtelik hívőkkelForrás: Anadolu Agency via AFP/2023 Anadolu Agency/Fareed Kotb

Ebédelhetünk a Nílus partján, délután elmehetünk a híres Khan el-Khalili bazárba, melyet a történelmi óvárosban találhatunk. A környéken megismerkedhetünk a híres egyiptomi street food" ételekkel. Megkóstolhatjuk a koshary-t, Egyiptom nemzeti ételét, és az „egyiptomi gyrost", a shawarma szendvicset.

Csábító falatok - megfizethető áronForrás: Dudinszky Franciska Edina

Utazás vissza Hurghadába

Ebéd után érdemes visszaindulni Hurghadára a Tharir térről induló busszal. Elbúcsúzhatunk a fővárostól, majd elcsendesedve, élményekkel és hálával teli szívvel útközben beszívhatjuk a sivatag végtelenjének érzetét, és megtekintve a Vörös-tengert, feltöltődhetünk a természet látványával.

(A cikk szerzője: Dudinszky Franciska Edina)

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek