Írország második legnagyobb városa rohamosan fejlődik - Íme a látnivalói!

Írország második városa, a helyiek szerint, több szempontból is az első helyen áll. Liberális, fiatalos és kozmopolita. Bár nagyon rosszul érintette a gazdasági válság, mára mégis újra kitalálja önmagát. Az utcái ismét megteltek élettel, kialakult egy hívogató part menti promenád, és egy csomó menő kis kávézó találta meg itt a helyét. Gyertek velünk, nézzük meg mit tartogat még a város.

Cork mindig is fontos kikötőpont volt. Várossá alakulását egy kis szigeten kezdte, a Lee-folyó egyik mocsaras elágazásánál, majd szép lassan felkúszott a folyómedrek mentén, és végül Írország második legnagyobb városává nőtte ki magát. Ma a folyó három részre osztja a várost, két főcsatornával, ahol ma már kajakok és kenuk is közlekednek.

Popes Quay (Pápai Rakpart)Forrás: Shutterstock.com

A város egyik szépsége, hogy olyan akár Dudlin, de mégsem. Itt is van nyüzsgés, de den nem olyan káoszos, mint a fővárosban, ahol egymás sarkát tapossa a tömeg, hogy odajusson az adott látványossághoz, vagy a múzeumban valamelyik műcészeti alkotáshoz. Cork, vagy ahogy a helyiek ejtik, kark, még biztosít egy kis privát szférát az olyan helyeken is, mint a sokak által látogatott St. Anne templom a Shandon Street végén.

A templom szép belülről is, de az igazi kincs maga a torony és annak 1750-ben öntött 8 harangja. A történetek szerint az építmény ablakai régen teljesen nyitottak voltak és a szél ki-be járt a toronyban. Ha erősebb volt, akkor változatos időkben megszólaltatta Shandon harangjait. Ennek emlékére, aki ma felsétál a torony 100 lépcsőjén az megkongathatja a harangokat, méghozzá ismert ír dalok dallamát idézve; és a játékot az egész környék hallhatja. Ha pedig már fenn vagyunk, lépjünk ki a torony kilátópárkányára is, ahonnan 360 fokos panoráma tárul elénk.

A Shandon toronyForrás: Shutterstock.com

A szent helyeknél maradva, mindenképpen keressük fel a neogótikus, három tornyú Saint Fin Barre katedrálist is, ami bár kisebb, mint más ismert székesegyházak, belső díszítettsége nem hagy kívánnivalót maga után. Figyeljük meg színes és részletgazdag rózsaablakait, aprólékos mozaikpadlóit és kecses fafaragásait is.

Művészet és utcai látványosságok

Érdemes még benézni a Triskel Művészeti Centrumba is, ahol kiállításokat tekinthetünk meg, de koncerteket és irodalmi esteket is szoktak rendezni, sőt, még művészmozijuk is van - persze ezt akkor érdemes felvennünk a programunkba, ha több napot maradunk a városban, vagy a környéken. Ha megismételhetetlen színházi élményre vágyunk, akkor a viktoriánus korabeli Everyman színházat mindenképpen látnunk kell, nemcsak a repertoárjuk elsőosztályú, hanem maga az épület is.

The Everyman színház, CorkForrás: The Everyman / Facebook.com

Városnézés közben biztos, hogy jó párszor kilyukadunk majd a főutcán, vagyis a Patrick Street-en, ami közel van az azonos nevű hídhoz.

A városban egyébként 20 híd található.

A főutca bizony egy négysávos autóút, de a közepén áll egy szobor, amit mindenki ismert, és a corkiak csak úgy utalnak rá, mint a „de statcha". A szobor Theobald Mathew atyát ábrázolja, aki ír lelkészként 1838-ban megalakította az első Absztinensek Egyesületét, és így az antialkoholizmus élharcosa lett. Szobra Cork városának legismertebb tájékozódási pontja.

Patrick Street és "a szobor"Forrás: Madrugada Verde / Shutterstock.com

Ír piac és magyar lángos

Ebédidőben keressük fel az English Market területét, ami egy 1788 óta működő fedett piactér Cork szívében. Írország legismertebb fedett piacaként itt mindent megkapni, amit az írországi gazdák megtermelnek és tenyésztenek - a friss húsoktól a halakon és sajtokon át a szezonális zöldségekig, gyümölcsökig, és persze mindenféle egzotikus hozzávalót is a világ minden tájáról. Nem véletlenül tartják Cork megyét Írország éléskamrájának.

English MarketForrás: gabriel12 / Shutterstock.com

Bár az English Market ugyanolyan kihagyhatatlan látnivaló Cork-ban, mint amilyen a Fővámtéri Piac Budapesten, a Corn Street Market is megér egy látogatást – már csak ezért is, mert szombatonként 10-től 15:30-ig magyarok sütik a lángost az ír piac Langos in Cork nevű standján.

Utazás Cork városába
Sajnos jelenleg a Ryanair is csak Dublinba és Shannon repülőterére indít közvetlen járatokat. A két várostól 2,5-3 órára van autóval vagy vonattal Cork. Bár az út hosszú, de gyönyörű vidékeken visz keresztül.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek