Varga Csaba felért a Nanga Parbat csúcsára

A Hazajáró vasárnapi bejegyzése szerint a nagyváradi hegymászó közép-európai idő szerint nem sokkal 12 óra után ért fel a pakisztáni hegy 8126 méter magas csúcsára, méghozzá pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül.

A felvétel még az akklimatizáció ideje alatt készültForrás: Hazajáró / Facebook.com

Varga Csaba a világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsáról jelenleg a 3-as tábor felé ereszkedik. Mint a Hazajáró írta, a hegycsúcs az egyik legveszélyesebb a tizennégy nyolcezer méter feletti közül.

Ez volt a magyar nemzetiségű Varga Csaba hatodik nyolcezres csúcssikere pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül, ezzel jelenleg ő a legeredményesebb élő magyar expedíciós hegymászó. A Nagyváradon élő sportember, építész június 6-án indult Budapestről Pakisztánba. Június 9-én 3-4 napos túra keretében érte el a 4200 méteren fekvő Nanga Parbat Diamir alaptáborát. Onnan aztán megkezdte az akklimatizációt, végül kevesebb mint egy hónap alatt sikerült meghódítani a csúcsot.

A 3-as tábor (~6750 m) helyzete és Csaba célja, a világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsa, a Nanga Parbat (8125 m)Forrás: Hazajáró / Facebook.com

A Nanga Parbat csúcsát először egy német hegymászó, Hermann Buhl érte el 1953. július 3-án. A magyarok közül elsőként Erőss Zsolt mászta meg a csúcsot 1999-ben, de mivel nem volt csúcsengedélye, az eredménye nem hivatalos - írták az MTI összefoglalójában.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek