Nem bírta sokáig a hőséget az óriás gumikacsa Hongkongban

Épphogy csak kiállították az óriási, sárga gumikacsapárt a hongkongi Victoria kikötőben, az egyiket a hétvégén máris leeresztették, hogy megvédjék a rekkenő hőségtől – adta hírül a CNN. 

Az óriás gumikacsa pár a megnyitó napján még együtt HongkongbanForrás: AFP/Li Zhihua

A szervezők elmondták, hogy a kacsapár kikötőbe érkezése után egy nappal döntöttek úgy, hogy leeresztik az egyik kacsát, miután a rekkenő hőség hatására a növekvő légnyomás elkezdte feszíteni a burkot, és fennállt a szakadás veszélye. A leeresztett kacsát javításra küldik, barátja pedig a kikötőben marad a „Double Duck" elnevezésű pop-art installáció részeként.

A hőség miatt a kacsák nem sokáig bírták a tűző naponForrás: AFP/Li Zhihua

A 18 méter magas, felfújható műanyag kacsákat turistacsalogató céllal állították fel a kikötőben, és azt tervezték, hogy két hétig ott is maradnak, hogy szerencsét hozzanak az embereknek. 

„A dupla kacsa kettős szerencse" – mondta az alkotóművész, a holland Forentijn Hofman. „A mű a barátságra és a kapcsolatokra helyezi a hangsúlyt, a közös pillanatok élvezetéről egy olyan világban, amely megszenvedte a koronavírus-járványt, és ahol jelenleg is háborúk és politikai csaták dúlnak." 

A helyiek és a turisták a hétvégén a vízparton gyűltek össze a tűző napon, hogy megpillanthassák és lefotózzhassák a műalkotást – néhányan azonban elkeseredtek, miután csak egy kacsát láttak. Hofman installációja egyébként már a világ számos városában járt 2007-es bemutatkozása óta, Oszakában, Sydneyben és Sao Paoloban, és egyszer már Hongkongban is megfordult 2013-ban. 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek