Nem téblábolhatnak többet a turistacsoportok Hanoi híres utcáján

Van egy szűks sikátor Hanoi óvárosában, Vietnamban, mely a Ngő 224 Le Duan névre hallgat. Az érdekessége az, hogy a szűk utca közepén sínpár halad, azon pedig vonatok zúgnak el nap mint nap az üzeletk, kávézók és lakóépületek előtt, mindössze néhány centire a házfalaktól. Ennek köszönhetően pedig, a hely az évek alatt népszerű fotó- és szelfiponttá vált. Most azonban változások jönnek!

Turisták tömege fotóza a beérkező vonatot a szűk utcábanForrás: Bule Sky Studio/Shutterstock

Pár napja bejelenetették ugyanis, hogy biztonsági okokból betiltják a vietnámi utazási irodáknak, hogy túrákat szervezzenek a főváros híres utcájára - írta a turizmus.com az Independent cikkére hivatkozva.

A látogatók védelmét, és a környék zavartalan közlekedését célzó döntés azért született, mert a turisták csoportjai gyakran összegyűltek ott, ahol a Tran Phu utcában a vasúti átjárónál áthaladnak a vonatok. Mindez pedig súlyos torlódásokat okozott és komoly balesetveszélyt jelentett – írja a Vietnami Hírügynökség.

Tavaly szeptemberben lezártak egy szakaszt és sorompókat állítottak fel, miután egy dél-koreai turistát elütött az egyik vonat. 

Vietnám fővárosa az idei év első három hónapjában csaknem egymillió külföldi turistát fogadott, ami csaknem hatszorosa a tavalyi év azonos időszakának – közölte a hanoi idegenforgalmi hivatal. Hogy ez a tiltás miként fog hatni a turisták utazási kedvére, azt ki kell tapasztalniuk a helyi hatóságoknak.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek