Magyar expedíció indul Közép-Afrikába

Március 16-án indul afrikai útjára négy magyar kutató, hogy Angolában a világ talán legnépesebb ragadozómadár-gyülekezőhelyén műholdas jeladókkal szereljenek fel 50 kék vércsét - tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) kedden az MTI-t.

A projekt a kék vércsék kutatását és védelmét szolgálja, célja, hogy a nyilvánosság bevonásával segítsen elérni a vércsék tömeges angolai vadászatának visszaszorítását, és azt, hogy a helyi lakosság bevételt hozó turistalátványosságként tekintsen a madarakra.  

"Négyfős magyar kutatócsoporttal indulunk Angolába, hogy a National Geographic megbízásából fotóriportban mutassuk be, amint tavaszi vonulása előtt közel egymillió kék vércse éjszakázik együtt" - idézi a közlemény Palatitz Pétert, az MME projektvezetőjét, aki hozzátette, hogy a világ legnagyobb ragadozómadár-telelőhelyét 2019-ben fedezték fel az évtizedekig polgárháború sújtotta afrikai országban úgy, hogy Magyarországon műholdas jeladóval felszerelt, fokozottan védett kék vércsék jeleit követték több ezer kilométeres téli vándorlásuk során.

Kék vércseForrás: Shutterstock/Touched By Light Images

"A Földön egyedülálló jelenséget tártunk fel, ezért szeretnénk egy 360 fokos videofelvételen és egy útifilmben is mindenki számára megmutatni ezt a csodát" - tette hozzá a projektvezető. A hazánkban fokozottan védett, 500 ezer forint eszmei értékű kék vércse állománya 20 éve még mélyponton volt. Az évekig tartó védelmi munkák megkétszerezték az állományt, így mára közel 1300 pár költ Magyarországon.

Mára közel 1300 pár költ Magyarországon.Forrás: Shutterstock/Mutan

Az Afrikában telelő jeladós madarak adatait elemezve bukkantak rá egy helyre Angolában, ahol szinte minden jelölt egyed megfordult. Palatitz Péter, Borbáth Péter, Fehérvári Péter és Novák László - akik a mostani expedíciónak is tagjai - 2019-ben először felkeresték az angolai Huambo tartományt, majd feltárták a világ talán legnépesebb ragadozómadár-éjszakázóhelyét, ahol első becslések szerint több százezer, akár egymillió példány éjszakázik. A most induló expedíció során a helyi természetvédelmi intézményrendszer bevonásával igyekeznek erősíteni a kék vércsék védelmét. Az érdeklődők élő bejelentkezéseket láthatnak március 17. és április 4. között Angolából az MME közösségi oldalain - áll az összegzésben.

A címlapkép forrása: Shutterstock

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek