Régi lőszerek helyett középkori hajóroncsra bukkantak Norvégiában

Norvégia egyik legrégebbi hajóroncsát találták meg régészek egy Oslo melletti tó fenekén, amikor megpróbálták felkutatni a második világháború óta ott hagyott több tonna el nem használt lőszert – írja a Live Science.

A szonárfelvételeken egy 10 méter fából készült hajó törzse látható körülbelül 410 méter mélyen a Mjøsa-tó felszíne alatt, mintegy 100 kilométerre északra a norvég fővárostól. A Norvég Tudományos és Technológiai Egyetem (NTNU) tengerészeti régésze szerint a hajó szerkezete arra utal, hogy akár 700 évvel ezelőtt is építhették, nem sokkal azután, hogy a viking hajókról – amelyek mindkét végén szinte azonosak voltak – áttértek a jellegzetes orral és tattal rendelkező középkori kialakításra.

Eddig a rossz időjárási körülmények és a rossz látási viszonyok akadályozták a kutatókat abban, hogy kamerás berendezésekkel vizsgálják meg a roncsot, és nagyon úgy tűnik, hogy erre csak jövőre lesz lehetőségük, amikor már az időjárás is kedvezőbb. A szonárfelvételeken jól látszik, hogy a hajót jellegzetes, középkori skandináviai technológiával hozták létre. 

A régészek feladata eredetileg a Mjøsa-tóban az 1940-es évektől az 1970-es évekig elhelyezett több száz tonna lőszerfelesleg felkutatása és feltérképezése volt, akkor még nem is sejtették, hogy ilyen jelentős maradványra bukkannak. A kutatók a több mint 360 négyzetkilométeres tóból eddig csak 40 négyzetkilométert térképeztek fel egy robotizált merülő eszköz segítségével, amellyel sikerült lemodellezniük a hajóroncsot is. Ebből kiderült, hogy a hajónak egyetlen árbóca lehetett, és bár hasonlított a viking hajókra, kormánya nem oldalt, hanem középen helyezkedhetett el. A szakértők szerint lehetnek még régebbi roncsok is a tóban, a kutatásokat továbbra is folytatják. 

(A borítókép illusztráció, forrása: Shutterstock/Stefano Garau)

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek