Díjnyertes tájfotók filter és photoshop nélkül! Nézzétek velünk a galériát

A homoksivatag fenséges fényei, a hóval borított falevelek absztrakciója, Románia ködbe burkolózó őserdei – ehhez hasonló képek kaptak díjat a valósághű tájfotókat jutalmazó Nature Landscape Photography Awards versenyen.

Filterrel, valamint utólagos képszerkesztéssel ma már bárki képes látványos és megragadó fotókat készíteni szinte bármiről. Na, de mennyire hasonlítanak ezek a szemet kápráztató képek a valósághoz? Biztos ismered azt az érzést, amikor a fotón színesnek tűnő mediterrán faluba érkezve kiderül, hogy a házak mégsem annyira színesek, mint vártad, sőt, inkább szürkék.

Az Év természetfotósa díjat Brent Clark kaptaForrás: Brent Clark/naturallandscapeawards.com

Az idén másodjára megrendezett természeti tájfotó verseny épp ennek megy elébe azzal, hogy kifejezetten a valósághű tájfotókat díjazza, akár digitálisan, akár filmre lettek fotózva.

Míg más fotópályázatokon teljes szabadságot biztosítanak a digitális manipulációban, ez a verseny azoknak szól, akik a médium hagyományosabb korlátai között dolgoznak - írják honlapjukon.

Az Év Természeti Tájfotósa díjat a legjobb hat képből álló kollekcióval rendelkező fotósnak adják, de a projektet díjazó (Project Award) kitüntetéssel ellentétben ezeknek a képeknek nem kell kapcsolódniuk egymáshoz, sem tartalmilag, sem pedig technikában.

Bár a fotós munkái nem kapcsolódnak témában, hangulatban azért érezhetően erősen összetartoznakForrás: Brent Clark/naturallandscapeawards.com

 

Az Év fotósa díjat idén az Észak-Karolinában élő Brent Clark kapta meg, akit saját elmondása szerint az vonzotta a versenyben, hogy a természetes ábrázolást értékelik, és hogy a zsűri az "áhitatos, csendes és kreatív" munkákat díjazza.

Brent Clark az áhítatos, csendes fotókat kedveliForrás: Bent Clark/naturallandscapeawards.com

A második helyezett a spanyol Antonio Fernandez lett, aki fotóiban a természet nehezen észrevehető absztrakcióját próbálta megragadni, a harmadik helyezett pedig a denveri Alfredo Mora lett.

Antonio Fernandez a természet absztrakcióját igyekezett megragadniForrás: Antonio Fernandez/naturallandscapeawards.com

Az év projektje kategória az egyetlen témára fókuszáló képsorozatokat díjazza. A kategória győztese pedig a román Daniel Mîrlea lett, aki a Kárpátok őserdőiről készített fotókat.

A román Daniel Mirlea a Kárpátok őserdőiről készített sorozatotForrás: Daniel Mirlea/naturallandscapeawards.com

„Románia egyik szépsége a Kárpátokban rejtőzködő őserdő. Bár egyes részei különböző természeti parkokhoz tartoznak, még mindig veszélyeztetettek. A vízióm célja, hogy közelebb hozzam a természetet az emberekhez, felhívjam a figyelmet, és segítsem az embereket abban, hogy az erdőre ne csak gazdasági erőforrásként tekintsenek. Ezzel a válogatott képsorozattal arra szerettem volna rávilágítani, hogy a tűlevelű fák mennyire alkalmazkodnak a téli viszonyokhoz és a zord tájhoz." – írja fotóiról.

A Reykjanes-félsziget vulkánjaForrás: Philipp Jakesch/naturallandscapeawards.com

Az Év fotója elismerést két felvétel kapta meg közösen. Az egyik Philipp Jakesch munkája, mely a Reykjavík melletti Reykjanes-félsziget vulkánját ábrázolja, amint a láva felfröccsen a kék óra sötétkék ege előtt. A díj másik nyertese Jim Lamont fotója lett, mely két hegycsúcs árnyékát ábrázolja, amint a kanadai Lowell-gleccser felszínére vetül.

A további díjazottakat erre a linkre kattintva nézheted meg.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek