Ilyen lett az építészetileg sokszínű gödöllői, új vasútállomás

A gödöllői állomást a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., a Budapest, Rákos és Hatvan közötti MÁV-vonal felújítása keretében építette át. A gyalogosok már 2019 decembere óta az új gyalogos aluljárón keresztül közlekedhetnek, és így közelíthetik meg az arra járó S80-as járatokat, illetve a Szent István Egyetemet is - írták Vitézy Dávid korábbi Facebook-posztjában.

Gödöllői vasútállomás, Hajnal Építész Iroda Kft.Forrás: ©Török Tamás / epiteszforum.hu

A felújítás következő nagy lépése pedig az volt, hogy a kupolás neobarokk Királyi Váró épülete mellé egy kortárs, fedett állomásépületet építsenek, amely előtt köztér is létesült. Hajnal Zsolt és Kendelényi Péter tervei végül valósággá váltak, és a karakteres, kortárs épület méltó párja lett a műemléki, díszített várónak.

A váróról egyébként érdemes tudni, hogy udvari funkcióját az első, megszokott arculatát pedig a második világháború után vesztette el Utoljára irattárnak használta a német hadsereg, és miután visszavonult fel is gyújtotta az épületet. Egy későbbi bombatalálat után pedig már csak az oldalfalai maradtak fenn. Az 1960-as években újulhatott meg, de a szűkös anyagi lehetőségek miatt igen csonkán; ekkor épült meg az alacsony hajlásszögű kontyolt tetőszerkezete, de a megkopott épülettel nem volt összhangban. Így nézett ki, amikor bevonták az utasforgalom kiszolgálásába. A Királyi Váró eredeti formáját végül 2011-ben a Hajós Építész Iroda rekonstrukciós munkája során sikerült visszaállítani – olvasható az Építészforum.hu oldalán.

A Királyi Váró épülete a Gödöllői vasútállomásonForrás: ©Török Tamás / epiteszforum.hu

Ehhez a pompás épülethez kapcsolódott végül hozzá az új, kortárs vasútállomás. A kapcsolat legegyértelműbb jele pedig az új épület markáns, kiemelkedő központi eleme, egy mai kupola, ami  megkoronázza az amúgy egyszerű és praktikus egyszintes állomást - írták a cikkben.

Az utazóközönségnek azonban azt érdemes tudni, hogy lifttel akadálymentesítetté váltak a széles, üvegsliccel fedett peronok, a vasúthoz közelebb került a H8-as hév végállomása, és az is új, fedett peront kapott. Amint már említettük, a Királyi Várót és az új állomásépületet egy letisztult piazza köti össze, ami megfelel egy kistérségi csomópontnak - magyarázták a szakemberek.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek