Európa rejtett gyöngyszemei 6: Portugália legautentikusabb falvai

Lisszabon, Porto, Lagos – hogy csak néhányat említsünk Portugália turisták által legjobban kedvelt településeiből. De mi van akkor, ha mi most valami intimebb, eldugottabb helyre vágyunk, ami még viszonylag érintetlen maradt a turisták áradatától? Ahol még idős nénik a küszöbükre kitett sámlin beszélgetnek naphosszat, ahol még állnak a régi nádfedeles házak, ahol még szamarak járkálnak a macskaköves utcákon. Ilyen portugál falvakat mutatunk most.- Tartsatok velünk!

Monsanto

Ezt a kis, 800 fős települést 1938-ban Portugália legportugálabb falvának nyilvánították. Azóta építési szabályok védik, hogy a falu megőrizze autentikus hangulatát. Legfőbb jellegzetessége, hogy gránitból készült házai óriási sziklák közé préselődnek, melyek közül sok falként vagy lépcsőként a házak részét képezi.

Az apró utcák, amelyek éppen elég szélesek ahhoz, hogy egy szamár közlekedni tudjon rajtuk, sziklából vannak kifaragva, és meredeken másznak fel a Mons Sanctus domb oldalán. Ez utóbbi tetején templomos szerzetesek építettek várat a 12. században, amelynek a romjai ma is látható. A falu, ahol gyakran lehet látni idős hölgyeket, amint a küszöbön üldögélve kecskéik és csirkéik társaságában beszélgetnek a szomszédokkal, néhány bájos kis térnek és egy az apró, román stílusú templomnak is otthont ad.

Santana

A Madeira-sziget északi partján található Santana is különleges házairól híres, de itt egészen más stílusban építkeztek az emberek. Mivel a település sem a tenger, sem a szárazföld felől nem volt megközelíthető, semmiféle külső hatás nem érhette a lakókat. Ebben az elszigeteltségben megmaradtak tipikus nádfedeles házaik, amelyek mára a hely legfőbb turisztikai látványosságai. Igaz,  a mai igényekre lettek szabva: üzleteknek adnak helyet, ahol helyi, hagyományos kézműves termékek közül válogathatunk.

De nem csak a kultúra vonzza ide a Santanába a látogatókat: a falu épp olyan híres természeti értékeiről. Ökoszisztémája – földi és tengeri egyaránt – olyan gazdag, hogy 2011-ben megkapta az UNESCO „Bioszféra-rezervátuma" kitüntetést. Számos gyalogosösvény található a környéken, ahol elmerülhetünk ebbe a természeti gazdagságba, mint például a Vereda do Pico Ruivo, Levada do Rei vagy a Levada do Caldeirão Verde.

Ferragudo

Ez az apró halászfalu az ország legdélebbi régiójában, Algarvéban található, az Arade folyó torkolatánál. Vonzerejét leginkább az adja, hogy kívül esik a turisták látómezején, így megőrizte eredeti, autentikus hangulatát, annak ellenére, hogy olyan látványosságok közelében fekszik, mint az okkersárga és vörös szikláktól díszes óceánpart, a Praia Da Rocha.

Ferragudóban a pálmafákkal tűzdelt vízpartról fehérre meszelt házikókkal szegélyezett, macskaköves utcákon közelíthetjük meg az óvárost és a falu templomát, amelynek teraszáról nagyszerű kilátás nyílik az Aradéra, a régió legrégebbi kikötővárosára, Portimãóra és a legközelebbi strandra, a Praia da Angrinhára. A homokos strand szomszédságában található az eredetileg a kalóztámadásoktól védő Castelo de São João de Arade nevű középkori vár, amelynek párja a folyó túloldalán kapott helyet. Ferragudo legnagyobb vonzereje azonban a közeli kellemes strandok sora. Ha kis utcáit bejártuk, a Praia Grande jókora homokos strandján kellemesen tölthetjük az időt. A strand a torkolat nyugodt vizére néz, így biztonságosan úszhatunk benne.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek