Ennél jobb helyre nem is kerülhetnének a könyvek egy kukásautóból

Az ankarai hulladékkezelő vállalatnál megsajnálták a kidobott könyveket, és úgy döntöttek, nem hagyják, hogy ezek a valaha értékes művek a szeméttelepen végezzék. A konténerek mellett hagyott könyveket gondosan összegyűjtötték, fertőtlenítették, és könyvtárat nyitottak belőlük. Íme a végeredmény!

A különleges intézmény 2016-ban nyitotta meg kapuit a társaság munkatársai előtt. Az állomány ekkor még "csak" 3500 könyvből állt, azonban 2018 végére már elérte a 25 ezer darabot. Ahogy a gyűjtemény híre elterjedt, a helyi lakosok is egyre több könyvet hoztak ide ajándékba, és persze kölcsönöztek is.

Kezdetben csak a vállalat munkásai használtákForrás: AFP/Adem Altan

Kezdetben a könyveket csak az alkalmazottak és családtagjaik kölcsönözték ki, de az intézmény iránt egyre nőtt az érdeklődés a lakosok körében is, így a könyvtárat végül 2018-ban megnyitották a nagyközönség előtt is. Ma már iskoláknak, oktatási programoknak és börtönöknek is kölcsönöznek könyveket. Minden műfaj megtalálható itt a szépirodalomtól a képregényeken át a tudományos munkákig, az enciklopédiáktól a történelemkönyveken át az önismeretig, valamint angol és francia nyelvű alkotások is elérhetők. A kicsiket gyerekkönyv-sarok várja, és sakkozhatnak is a látogatók.

Nemcsak az ötlet különleges, amelyből a könyvtár született, hanem a helyszín is, mely nem más, mint egy használaton kívüli téglagyár a hulladékkezelő székhelyén. Az épület mutatós téglafalainak és hosszú folyosóinak hála a könyvtári szerepre is kiválónak bizonyul.

2018 óta már közösségi tér is...Forrás: AFP/Adem Altan

Mint a könyvtár szűkebb otthonának - Cankaya kerületnek a polgármestere, Alper Taşdelen elmondta -, nagyon büszke a kollégáira, akik nem elégedtek meg Cankaya takarításával, hanem könyvtárat hoztak létre.

Sőt, valójában még ennél is tovább mentek. Ahhoz is vették a fáradtságot, hogy eljuttassák a könyveket azokhoz is, akik nem tudnak elmenni a könyvtárba. Ebben pedig egy felújított szemeteskocsi van a segítségükre, mellyel az összegyűjtött könyveket a falusi iskolákba és a kerületi könyvtárakba szállítják. A mobilkönyvtárban 17 különböző kategória közül lehet választani, ezek közé tartoznak a világ klasszikusai, a török irodalom, a politika és a személyiségfejlesztés.

Hasonló ötlet született Kolumbiában is

Bár az ötlet remek és egyedi, ugyanakkor nem a török hulladékkezelők az egyetlenek, akiknek könyves története bejárta a világsajtót. Hasonló ötlete támadt a kolumbiai Jose Alberto Gutierreznek is, aki szintén szemétszállítóként dolgozott, és az elmúlt két évtizedben temérdek kidobott könyvet gyűjtött össze Bogotában. A több ezer kiadványból hatalmas könyvtárat rendezett be az otthonában, és a könyveket a családjával ingyen kölcsönzik ki a környék lakóinak.

Jose Alberto Gutierrez arcára kiül a lelkesedés, amikor a könyvekről mesélForrás: AFP/Guillermo Legaria

Gutierrez könyvtára még költői nevet is kapott, úgy hívják: La Fuerza de las Palabras, ami spanyolul annyit tesz, a szavak ereje. A gyűjtemény több helyiséget is elfoglal a házában, és az adományoknak köszönhetően folyamatosan bővül, de ők is rendszeresen ajándékoznak könyveket a szegényebb területeken élőknek.

A férfi maga is nélkülözésben nőtt fel, de az édesanyja megszerettette vele az olvasást. Most ő is szeretné megosztani ezt a szenvedélyét a fiatalokkal, mert mint mondja, "a tevékenységünkben az a legértékesebb, hogy hozzásegítjük a gyerekeket az olvasáshoz." 

A könyvek egészen új élete

Ugyanakkor a könyveket nem mindenki tekinti elsősorban olvasnivalónak, van, aki művészeti alapanyagként néz rájuk, mint például a spanyol szobrász, Alicia Martín. A művészt 2003-ban egy Madrid belvárosában készült installációval, egy 5000 könyvből álló zuhataggal tűnt fel, amely a Palacio de Linares nevű épület egyik ablakából "ömlött ki". 

A kusza lapokból, történetekből, emlékekből, bölcsességekből álló folyam a Biográfiák című sorozat része, amelynek darabjai Spanyolországban és külföldön is számos helyen feltűntek. A könyvszobrok Martín munkásságának emblémájává váltak, mint a „könyv művészi elemként való felhasználásai, szimbolikus és kommunikációs értékeit kiemelő megvilágításai."

Források: cnn.comcankaya.bel.tr, mentalfloss.com, spainsnews.com

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek