Léteznek-e a Biblia szent helyei? Mária és József háza

A mai Izraelben, Názáretben, Jézus szülővárosában dolgozó régészek azonosítottak egy, az első századból származó házat, amelyet sokáig Mária és József házának tekintettek.

A ház részben habarcs-kőfalakból épült, és egy sziklás domboldalba vágták. Az 1880-as években fedezték fel a názáreti nővérek kolostorának apácái, de később a Ken Dark professzor által vezetett régészek nem látták bizonyítottnak, hogy Jézus valóban élt a házban - igaz, kizártnak sem tartják.

Mindenki úgy tudja, hogy Jézus Názáretben nőtt fel. Évszázadokkal később a Bizánci Birodalom mozaikokkal díszített fel egy házat, és templomot épített fölé, a 12. században a Szentföldre érkező keresztes lovagok pedig újjáépítették ezt a templomot. A bizánciak és a keresztesek is azt hitték, hogy ez volt az ház, amelyben Jézus nevelkedett.

Az Angyali üdvözlet temploma Názáretben, mely a 20. században, az olasz ferencesek kezdeményezésére épült. Ez rejti az egykori keresztes templom alapköveit is. Az altemplomban található a barlang, melyet Jézus lakhelyeként azonosítottak.Forrás: Ra Boe/raboe001@web.de/wikimedia.commons.org

Egészen a közelmúltig kevés, az első századból való tárgyat találtak Názáretben, főleg sírokat. Az elmúlt néhány évben azonban két első századi házat is azonosítottak. 2006-ban a názáreti nővérek kolostorának apácái teljes hozzáférést biztosítottak a Názáreti Régészeti Projektnek a helyszínhez. Az apácák korábbi ásatásokról készült feljegyzéseket és egyéb információkat adtak át a kutatóknak, akik a nemrég feltárt, rekonstruált leletekkel ezeket összevetették. Az első századi házban talált leletek között törött főzőedények, a cérnafonáshoz használt orsó és mészkőedények találhatók, ami arra utal, hogy ez egy család otthona volt.

Korabeli lakóház NázáretbenForrás: Mick Harper/shutterstock.com

A mészkőedények miatt gondolnak arra a szakemberek, hogy a házban zsidó család élt, mert a zsidó hiedelmek szerint a mészkő nem válhat tisztátalanná. E a feltevés alátámasztja azt az elképzelést, hogy ez lehetett Jézus szüleinek háza. Ezt a házat egy mészkő domboldal levágásával építették. A lakás több szobából állt, az egyik teljes magasságában fennmaradt, a másiknak az egyik fala mellett lépcső emelkedett. Az ásatások felfedték az eredeti krétapadló egy részét is. Dark és kollégái megállapították, hogy a házat az első században elhagyták. Ezt követően a területet kőfejtésre használták, majd újrahasznosították temetőként. A kutatók elmondása szerint két sír épült az elhagyott ház mellett. Évszázadokkal Jézus kora után e ház és a két szomszédos sír köré épült a templom, mely a 8. században használaton kívül került, de amelyet a 12. században újjáépítették. A bizánciak mind a sírokat, mind a házat mozaikokkal díszítették, ami arra utal, hogy különleges jelentőséget tulajdonítottak neki.

A régészeti bizonyítékokon kívül találtak egy szöveget is, amelyet 670-ben Adomnàn apát írt, Ebben az apát megemlít egy templomot, ahol egykor az a ház állt, amelyben az Úr nevelkedett. A régészek számos olyan helyszínt is felfedeztek a közelben, amelyek nyomokat rejtenek arról, milyen volt Názáret Jézus idejében. Bizonyítékokat találtak arra, hogy Róma növekvő befolyása ellenére a Názáretben és annak közelében élő emberek elutasították a római kultúrát - derül ki a livescience.com cikkéből.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek