Ezeket az európai városokat éjszakai vonatokkal kötik össze nyáron

Ha vaIaki azt tervezi, hogy idén végre útrakel, és bejárja Európát, annak érdemes lehet elgondolkodnia azon, hogy vonatra szálljon. Ugyanis nyártól új éjszakai járatokkal érhetjük el Európa különböző városait, köztük Prágát, Berlint és Amszterdamot. A szolgáltatás éppen a nyári utazások idején indul, amelyre a jegyek árusítását idén áprilisban kezdik meg.

Prága lesz az egyik úti célForrás: Martin Krchnacek / Unsplash

A hálókocsis utazások lehetősége egyre jobban terjed Európában. Az idei év első jelentősebb szolgáltatása a European Sleeper, a holland székhelyű szolgáltató és a cseh Regio Jet szolgáltató közös projektje, amelyek olyan előnyöket kínálnak, mint a szabad internet, a reggeli, illetve az ingyenes kávé.

A vonat helyi idő szerint 19 órakor indul majd Brüsszelből, és megáll majd Antwerpenben, Amszterdamban, Berlinben és Drezdában is, mielőtt 10 órakor megérkezik Prágába. Lesz lehetőség londoni csatlakozásra is, ha az utasok a Eurostar szolgáltatásra váltanak.

A 2022-es nyári járatokra áprilisban kezdik árusítani a jegyeket, a tervek szerint minden második napon közlekednek majd a vonatok.

A European Sleeper hálókocsis vonatai nagyon népszerű a fiatalok körébenForrás: European Sleeper/Facebook

Eközben a RegioJet új éjszakai vonatjáratot indít a prágai útvonalon Kelet-Európába is, a lengyelországi Przemy¶l-en keresztül az ukrajnai Lvivbe – írja a lonelyplanet.com.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek