Bear Grylls túlélő tábora és a világ leghosszabb drótkötélpályája is itt található

A világ számos országában már meghódította a nyaralók szívét és egyre többen választják üdülésük helyszínéül Ras Al Khaimah-ot (vagy Rász el-Haimát) az Egyesült Arab Emírségekben. A 64 km hosszú álomszép tengerparton fantasztikus szálloda-paradicsom várja a turistákat. Július elején nyílt meg itt például a világ legnagyobb Hampton by Hilton szállodája, az 515 szobás Hampton by Hilton Marjan Island, ami már a megnyitását követő első héten több mint 6000 vendéget fogadott. A Waldorf Astoria Ras Al Khaimah pedig a 2013-as megnyitása óta több mint 160 díjat nyert el különböző kategóriákban. De nem csupán a szállodák kínálnak látnivalókat, a környéken számos különlegességel várják a turistákat, tudtuk meg a RAKTDA magyarországi képviseletének sajtóközleményéből.

Akik nem vágynak adrenalinlöketre, itt kipihenhetik magukatForrás: Elena Serebryakova/Shutterstock

Jebel Jais Flight: a világ leghosszabb zipline-ja

A Ras Al Khaimah Jebel Jais – az Egyesült Arab Emírségek legmagasabb hegye – ad otthont a világ leghosszabb zipline-jának, amelyet a Guinness-rekordok is igazoltak. A káprázatos Hajar-hegység legmagasabb csúcsa a Jebel Jais az adrenalinfüggők egyik mekkája, ahová a 2,83 km hosszú drótkötélpályája miatt érkeznek, és ahonnan több mint 140 km/óra sebeséggel "suhanhatnak" egyik csúcsról a másikra 1680 méter tengerszint feletti magasságban. Íme, ilyen látvány és izgalom várja a szabadon száguldás szerelmeseit!

Az élmény során a résztvevőket speciális hevederekkel látják el. A leghosszabb "repülés" körülbelül két-három percig tart, amelynek a végén a bátor kalandorokat átszállítják egy második pályára, hogy befejezzék az utat a földre. További információkat ide kattintva kaphatnak. 

Bear Grylls túlélő tábora

Bear Grylls itt alapította meg a világ első túlélő táborát is. A táborban akár már egy félnapos program során bárki kipróbálhatja bátorságát és tudását. Az igazi bevállalós turisták a több napos kiképzéstől sem riadnak vissza. Több kurzust is kínálnak a jelentkezőknek.

Bear és csapat kész a laikusokat is kiképezniForrás: Kalei Brooks/Alaska National Guard/Wikimedia Commons

A legalapvetőbb túlésési tanfolyam alatt (Primal Survival Course) intenzív 24 órás túlélési gyakorlatban a résztvevők életmentő készségeket, hozzáállást, például leleményességet tanulhatnak, illetve nyugalmat gyakorolhatnak komoly nyomás alatt, és messzebbre juthatnak, mint azt valaha gondolták volna magukról. A tanfolyam ára 1600 dirhamtól (kb. 128 ezer fotinttól) kezdődik.

Családi túlélőtúrát is szerveznek, (Primal Survival Family Adventure) amelynek során a 24 órás szabadtéri kalandot az apák és a fiak, illetve az anyák és a lányaik inspirálására tervezte Bear Grylls és szakértői csapata, amit 1000 dirhamtól (kb. 80 ezer forinttól) kínálnak. 

A gyors és intenzív 4 órás alapszintű túlélési tanfolyam (Basic Survival Course) alatt a túlélés alapjait ismerhetik meg, ami fárasztó de izgalmas élmény is egyben. Még ilyen rövid idő alatt is megismerhetik azokat a készségeket, amelyeket Bear Grylls használ a vadonban való túléléshez. A tanfolyam ára 450 dirham felnőtteknek (kb. 36 ezer forint) és 325 dirham (kb. 26 ezer forint) gyermekenként. 

A túlélni a vadont kurzuson (Surviving The Wild) a résztvevők a Ras Al Khaimah kemény hegyi környezetében tanulhatják meg a túlélési praktikákat, amelynek ára felnőttenként 900 AED (72 ezer forinttól), a gyerkeknek pedig 650 AED (kb. 52 ezer fotrinttól) elérhető. További információkat ide kattintva kaphatnak. 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek