Nyolc hónap lezárás után ismét várja látogatóit a párizsi Öreg hölgy

Pénteken a koronavírus-járvány miatti nyolc hónapos lezárást követően ismét megnyitották a látogatók előtt a párizsi Eiffel-tornyot, amely a második világháború óta még sosem tartott ennyi ideig zárva – írja a Reuters. Mire a torony lábánál felszerelt digitális óra visszaszámolt a nulláig, hatalmas ováció, tapsvihar és éljenzés tört ki, egy fúvós zenekar ünnepélyes szólamokat kezdett játszani, az első látogatók pedig alig várták a sorban, hogy végre megnyíljon előttük az első üvegajtó.

"Nagyon szerencsésnek érezzük magunkat, hogy itt lehetünk" – mondta a 18 éves, horvát Patrick Perutka, aki három órán keresztül várt arra, hogy megnyílhassanak a torony kapui és életében először élvezhesse a párizsi Öreg hölgy vendégszeretetét.

A Covid miatti biztonsági intézkedések persze továbbra is érvényesek: a 11 éven aluli gyerekek kivételével mindenkinek kötelező a maszk viselése, a toronyban közlekedő liftekbe egyszerre csak fele annyi embert engednek be, mint a korábbi békeidőkben. Július 21-től pedig minden látogatótól kérik az igazolást arról, hogy megkapták mindkét oltást, vagy van friss, helyben készült negatív vírustesztjük, vagy bizonyítaniuk kell, hogy nemrég felgyógyultak a koronavírus-fertőzésből.

Az idén 132 éves öreg hölgy teljes magasságábanForrás: Hans Lucas via AFP/ Riccardo Milani

Ahhoz, hogy valaki sorban állás nélkül juthasson fel a toronyba, a jegyet előzetesen az emlékmű weboldalán kell megvásárolnia, ahol meg kell adnia a nevét, a látogatás dátumát és időpontját is. A helyszínen a bejáratnál az elektronikus jegy mellett személyi igazolványt is kérnek a látogatóktól.

Ha valaki nem gondoskodik előre az online jegyvásárlásról, az számítson arra, hogy az Eiffel-torony pénztárában csak korlátozottan állnak rendelkezésre jegyek, ugyanis a korábbi 25 000 látogató helyett jelenleg csak 10 000 embert fogadnak naponta.

Forrás: Hans Lucas via AFP / Riccardo Milani

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek