Újabb óceánjárókat tilt ki Velence a belvárosi csatornákból

Majdnem tíz évvel azután, hogy először komolyabban felmerült, hogy kitiltják az óriáshajókat a lagúnákból, és sok részintézkedés után most úgy tűnik, Velence radikálisat lépett, hogy egyre inkább száműzze a nagyobb hajókat a történelmi városközpontból.

Ettől a látványtól elbúcsúzhatnak a velenceiekForrás: Oxana Logvin/Shutterstock

Mint a lonelyplanet.com cikkéből kiderül, elfogadták a törvényt, mely szerint augusztus 1-től a 25 ezer tonnásnál nagyobb tömegű hajók nem haladhatnak át a Szent Márk tér mellett a Giudecca-csatorna irányába, ahol korábban gondolákkal és vízi taxikkal osztoztak a belvárosi vizeken.

A döntés Velence művészeti, kulturális és környezeti örökségének megőrzése érdekében született, és mint az ország kulturális minisztere, Dario Franceschini elmondta, mindehhez hozzájárult az UNESCO azon felszólítása is, hogy tegyenek lépéseket a lagúnák védelmének irányába.

Legutóbb a témáról áprilisban írtunk, amikor több olasz minisztérium együttesen ötletpályázatot írt ki, amelynek célja az volt, hogy műszaki és gazdasági javaslatokat és projekteket gyűjtsön a 40 ezer tonna feletti személy- és áruszállító hajók kikötőinek megépítésére a városközponton kívül.

Az ország még 2013-ban kitiltotta a Giudeccából a 96 ezer tonnásnál nagyobb kirándulóhajókat, és napi ötre csökkentették a Szent Márk-tér előtt - a Giudecca-csatornán - elhaladó, 40 ezer tonnásnál nagyobb hajók számát.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek