A tengerjárók bunkó utasaitól szabadulna Velence

A velencei kikötő a tengerjáró hajók egyik legnépszerűbb állomása. Évente több millióan érkeznek a városba, de sokan arra sem veszik a fáradságot, hogy leszálljanak és körülnézzenek. A hajók viszont veszélyesek a városra nézve, szakértők és helyiek egyaránt kitiltanák őket a lagúnákból.

 A napokban félig víz alatt álló Velence lakosai, tisztségviselői és nemzetközi szakértők újfent felemelték szavukat a hatalmas tengerjáró hajók ellen. Ahogyan már ez év januárjában beszámoltunk róla, az UNESCO szigorításokat sürget a világörökség részét képező olasz területek védelmének érdekében. A világszervezet azt kívánja elérni, hogy mérsékeljék a hajóforgalmat ezeken a helyeken – főként a lagúnák városában, Velencében. Az óriási járművek ugyanis olyan erejű hullámokat keltenek, amik meggyengíthetik az épületek alapzatát, illetve a környezetet is szennyezik. A gigantikus hajók mellett eltörpülnek Velence évszázados épületei.

Monstrum a kikötőben Galéria: Tengerjárók VelenceFotó: Mostly Dans / flickr

Az általános karbantartásra sincs pénz

Nem beszélve arról, hogy ezek a fantasztikus épületek lassan úgy néznek ki, mint egy lyukacsos-penészes sajt – idézi egy gondolás szavait a The Telegraph online kiadása. Egyrészt az általános karbantartás hiányát okolják az egyre romló összkép miatt, másrészt pedig a hatalmas hajókat. A javítási munkálatok megkezdéséhez Velencének 60 millió euróra lenne szüksége, ennyivel pedig egyszerűen nem rendelkezik a város. A hajókkal kapcsolatban egy nemzetközi örökségvédelmi szakemberekből és akadémikusokból álló csoport nyílt levelet is intézett Mario Monti miniszterelnökhöz, hogy tiltsák ki a negyvenezer tonnánál nehezebb vízi járműveket a Szent Márk-öbölből és a Guidecca-csatornából.

Sir Partha Dasgupta, a Cambridge-i Egyetem közgazdaságtan professzora így nyilatkozott az akcióról a Daily Telegraphnak: „Velence kiemelkedően fontos város, ökoszisztémája pedig rendkívül sérülékeny. Tudományos tény, hogy a nagy hajók, és az általuk ideszállított turistatömegek kárt tesznek benne. A velenceieknek korlátozniuk kéne a városba engedhető turisták számát, ahogyan például a Galapagos-szigeteken teszik."

Olyanok, mint a lebegő Las Vegas-i hotelek

Az épített környezetben okozott károk mellett a hatalmas hajók utazóközönségének viselkedésével is akadnak gondjai a helyieknek. Sokan vannak, akik szerint a tömegturizmus Disneyland-szerű vidámparkká változtatja a várost, a hétköznapi élet pedig egyre elviselhetetlenebbé válik. „Ezek a hajók nélkülöznek mindennemű kifinomultságot és jóízlést, olyanok, mint egy lebegő Las Vegas-i hotel" – panaszolta a Daily Telegraphnak Silvio Testa, a tengerjáró hajók ellen fellépő velencei lakosok szóvivője. „Velence mindigis kikötőváros volt, de régen a hajók alkalmazkodtak a lagúna adottságaihoz. Most viszont a lagúnának és a városnak kéne alkalmazkodnia ezekhez a szörnyetegekhez" – tette hozzá.

Hány turista az a túl sok turista?
Több mint 20 millióan keresik fel Velencét évente, ebből kétmilliót tesznek ki a tengerjárók utasai. Az elmúlt tizenöt évben drasztikusan megnőtt a Velencében kikötő hajók száma. 1997-ben 206, 2011-ben 655 ilyen monstrum kötött ki a lagúnák városában. Mekkorák ezek a hajók? Néhányuk háromszáz méternél is hosszabb, 13 szintes fedélzettel, 5000 főnyi utassal és személyzettel. A legnagyobb Velencében kikötő hajó eddig a 135 000 tonnás MSC Divina volt, ami háromszor akkora, mint a Titanic.

 A hajóóriások ellenzői a felsorolt problémákon felül a lehetséges balesetektől is tartanak. A ködös idő, egy vihar, vagy egy emberi hiba is katasztrofális helyzetet teremthet – ahogyan láthattuk is tavaly januárban Giglio szigeténél a Costa Concordia esetében. Persze a hajótársaságok állítják, hogy a biztonsági szabályzatuk miatt a balesetek esélye közelít a nullához. Emellett kiemelik, hogy a tengerjáró hajók utasai ötvenmillió eurót költenek a városban évente, ez Velence gazdaságának egyötödét teszi ki.

Patinásnak patinás, de egyszer szét fognak hullani ezek a házak Galéria: Tengerjárók VelenceFotó: Bildagentur-Online/renaud Visage / Northfoto

Az ellenzőket azonban így sem tudják meggyőzni: szerintük ugyanis az utasoknak több mint kétharmada le sem száll a hajóról, hogy megnézze a várost. Akik mégis így tesznek, pár órát töltenek csupán a városban, nyalnak egy fagylaltot, vesznek egy karneváli maszkot, és mennek is vissza a hajóra. Ez pedig a fent részletezett negatív hatásokkal összevetve már nem olyan nagy biznisz a helyieknek.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek