Az év legnagyobb aszteroidája suhan el mellettünk

Az idei év legnagyobb aszteroidája március 21-én száguld el a Föld mellett. A 2001FO32 névre keresztelt égitestet 2001-ben fedeztek fel a csillagászok, és miután megismerték a pályáját, megállapították, hogy nem jelent veszélyt a bolygónkra - derül ki a livescience.com cikkéből.

Az aszteroida pályájaForrás: ExoEditor/commons.wikimedia.org

Amikor az aszteroida a legközelebb jár hozzánk, akkor is több mint 2 millió kilométerre lesz, ami körülbelül akkora távolság, mintha ötvenszer repülnénk körbe a Földet. Az 2001FO32 mérete a becslések szerint 440 és 680 méter között van, de először a tudósok azt gondolták, hogy körülbelül 1 kilométer széles is lehet.

A csillagászok vizsgálják majd az aszteroida méretét és annak összetételét is, a hawaii Mauna Kea megfigyelőállomáson található infravörös távcső segítségével a felszínének tükröződéseit elemzik, ami segít kideríteni, milyen ásványi anyagokból áll a bolygó, a NASA nemzetközi rádióantenna-hálózata (Deep Space Network) pedig a méretének pontosításához és forgási sebességének méréséhez gyűjt adatokat, és az is kiderül majd, van-e holdja a száguldó kisbolygónak.

Az égitest hosszúkás és ferde Nap körüli pályával rendelkezik, így a sebessége változó: míg a Naprendszer belső részén gyorsabb, az azon kívüli részen, vagyis a mélyűrben lassabb. Mindazonáltal az 2001FO32 gyorsabban halad, amikor bolygónk közelébe ér, mint a legtöbb aszteroida, méghozzá 124 000 kilométer/órás sebességgel. Az aszteroida vasárnap 17:03-kor lesz a legközelebb a Földhöz.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek