Bezárhat Olaszország legrégebbi kávézója

A Szent Márk tér egyik gyöngyszeme a Caffè Florian, Olaszország legrégebbi kávézója, amely a 18. századba repíti látogatóit. A legendás hely december 29-én ünnepelte fennállásának 300. évfordulóját, de a jeles nap a járvány miatt nem telt olyan örömtelin, mint az az alkalomhoz illő lett volna - derül ki a lonelyplanet.com híréből.

A Caffe Florian hangulatos belső tere időutazásra repíti a vendégeketForrás: Botond Horvath/shutterstock.com

A korlátozásokat a kávézó is megsínylette, bevételei 2020-ban 80 százalékkal csökkentek. Bár a hely egyelőre még életben van, ez csak a részvényeseknek és banki támogatásnak köszönhető.

Marco Paolini, a kávézó ügyvezető igazgatója elmondta, mindent megtesznek az üzlet életben tartásáért, és azon dolgoznak, hogy talpon maradjanak, ameddig csak lehet. Ugyanakkor, mint mondta, egyelőre nincsenek perspektíváik, nem tudják, mikor nyithatnak ki újra. Mint hozzátette, aggódnak a jövő miatt, mert ha a kávézó bezárna, akkor nem csak egy kávézó, hanem egy darab Velence veszne el."

Az 1720-ban nyílt kávézónak többek között olyan művészek és gondolkodók voltak a vendégei, mint Charles Dickens, Ernest Hemingway vagy Friedrich Nietzsche, és különböző hollywoodi filmeknek is díszletéül szolgált, mint a tehetséges Mr. Ripley és a Francia nyár.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek