Covid-biztos esküvő Malajziában: tízezren voltak, a násznépből senki nem szállt ki kocsijából

A koronavírus-járvány az idei évben világszerte számos házasulandó pár nagy esküvőkről szóló álmát törte darabokra. Ám a hétvégén egy malajziai párnak sikerült meghekkelni azon korlátozást, amely 20 vendégszámban maximalizálja a ceremónián résztvevők számát. Majdnem pontosan 10 000 embert fogadtak esküvőjükön, és tették mindezt teljesen Covid-biztos módon – írja cikkében az BBC.

Hogy tehették meg ezt a szabályok áthágása és büntetés nélkül? Jogos kérdés, pedig a válasz egyszerű: autós, gurulós ceremóniát tartottak. Vasárnap reggel a fiatal házasulandó pár szépen helyet foglalt a Kuala Lumpurtól délre található Putrajaya város kormányépülete előtt, és végignézték ahogyan a vendégeik autójukkal szépen lassan elhaladnak előttük, és akik a jókívánságok kiabálása helyett messziről integettek autóik szigorúan felhúzott ablakai mögött. Mintegy három órán át tartott, amíg a szociális távolságot a kocsikkal is betartva elhaladt a fiatalok előtt a násznép konvoja.

Persze, a pár sem volt hálátlan, minden egyes autónak az ablakát arra a kis időre le lehetett húzni, amíg segítőiktől a násznép átvette az összecsomagolt ünnepi ételt, aztán hajtottak is tovább, hogy mindenki elköltse saját otthonában a maláj lagzikban szokásos menüt.

Középen az örömapa, Tengku Adnan Tengku MansorForrás: Tengku Adnan Tengku Mansor / Facebook

Nem egy szokványos esküvő az biztos, de a vőlegény, és az esküvő vége sem az: Tengku Muhammed Hafiz ugyanis egy befolyásos politikus, Tengku Adnan egykori miniszter fia, aki egyébként vasárnap ünnepelte a születésnapját is. "Úgy értesültem, hogy ma reggel óta több mint 10 000 autó jelent meg előttünk. Én és az egész családom is nagy megtiszteltetésnek veszem ezt. Köszönöm mindenkinek, hogy megértette és betartotta az autós menet közbeni részvétellel kapcsolatos előírásokat, és hogy  senki nem szállt ki az autójából" – írta a Facebook-oldalán a büszke örömapa, aki persze képeket is megosztott az eseményről.

Az ünneplés egyébként egy nappal azelőtt történt, hogy a vőlegény politikus apját 500 000 dolláros (140 millió forintos) korrupciós ügyben bűnösnek találták, és ezért pénzbírságra illetve 12 hónap börtönbüntetésre ítélték. De ez már egy egészen másik történet.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek