Horvátországban, luxuskivitelben készült el a világ legnagyobb hagyományos vitorlása

Splitben készült és jelenleg itt is horgonyoz a Golden Horizon nevű luxushajó, mely a világ legnagyobb hagyományos vitorlása. Mintájául az 1912-ben készült France II nevű hajó szolgált, mely szintén kiérdemelte a világ legnagyobbjának címét - adja hírül a total-croatia-news.com.

Forrás: facebook.com/TradewindVoyages

A tervek szerint a hajó jövő év tavaszán indul első útjára Skócia és Anglia partjai körül, melyre a brit Tradewind Voyages tengerjáró vállalatnál lehet jegyet venni. 140 kabin áll a vendégek rendelkezésére, kilátással a tengerre. A hajó közösségi tereiben a modern luxus keveredik a nosztalgikus romantikus hangulattal.

A jármű 162 méter hosszú és 18,5 méter széles, öt acél árbócán 35 vitorla található, 300 utas és 150 fős személyzet befogadására alkalmas. Kétemeletes étterem, és egy üvegfenekű medence is gondoskodik a kikapcsolódásról. A tervezés során ugyanakkor nemcsak a hagyomány, hanem a környezetvédelem is fontos szempont volt, a hajó a vitorláinak és a tengeráramlatoknak köszönhetően kevesebb energiát fogyaszt.

Az első út után a szezon hátralévő részét Izland, Anglia és Írország, az Északi-sarkvidék, a Balti-tenger, Norvégia, Dánia, Spanyolország és Portugália partvidékeinél tölti, kéthetes körutazásokat téve. Még több kép látható a Tradewind Voyages oldalán.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek