Hátborzongató látványosságnak ígérkezik a 19. századi western Halloween

Az Ohio állambeli Williamsburgban rendszeres westerfesztivál és egy western emlékfalu is őrzi a 19. századi vadnyugat hangulatát. Most ez a Bravado névre keresztelt látványosság hátborzongató Halloween-eseménynek ad otthont - adja hírül a travelandleisure.com.

Forrás: facebook.com/AllHallowsEveAttraction

A résztvevők egy vérfagyasztó történetbe csöppenhetnek, és akinek kedve van, részt is vehet az eseményekben. Az elbeszélés szerint még az 1800-as években érkezett ide a titokzatos Obediah-család, mely furcsa kultuszba vonta be a városlakókat, és üldözte azokat, akik nem voltak hajlandók részt venni. A város így az idők során sötét hellyé változott.

A program a történetbeli szekta által birtokba vett templomnál indul, ahol a részt vevő színészek megpróbálják a sötét hitre téríteni a látogatókat. Az eseményen részt lehet venni simán csak nézelődőként, de úgy is, hogy az ember bevonódik a történetbe, és részese lesz az eseményeknek.

Aki nem akar a borzongás legmélyére hatolni, az egyszerűen csak eltölthet egy kellemes estét a faluban, megnézheti az egész éjszaka vetített horrorfilmek valamelyikét, különböző ügyességi játékokat játszhat, beülhet valamelyik étterembe, vagy körülnézhet valamelyik Halloween által inspirált ajándékboltokban.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek