Ebben a japán hostelben nem bárányokat, cicákat lehet számlálni elalváskor

Egy japán cicakávézóval egybekötött hostelben mentett cicákkal ismerkedhetnek a vendégek, és akár haza is vihetik új barátjukat – írja a JapanTimes. A cikk szerint az Oszaka tartományban található Neko Hatago hostel decemberben nyitotta meg kapuit, és a szállás szorosan együttműködik a Neko Yukujo nevű kávézóval, amelyben mentett macskák társaságában lehet teázni.

A hostelbe bejárásuk van a cicáknak, így csendes pihenő idején is hallani nyávogást a szálláshelyen, a kávézó zárása után pedig a hostel vendégei közelebbről is megismerkedhetnek a cicákkal. Az igazgató szerint a kezdeményezéssel azt szerették volna elérni, hogy vendégeik közelebbről is megismerkedjenek a mentett cicák életével, akár az éjszakai szokásaikkal is.

Mentett cicákkal ismerkedhetünk az oszakai hostelbenForrás: KatinkavomWolfenmond/Pixabay

„Szerettem volna, hogy az emberek többet tanuljanak a mentett cicákról" – mondta az 54 éves Naomi Nishikubo, aki nem tagadta, hogy a koronavírus-járvány miatt jelentősen visszaesett a látogatóik száma, ám a külföldi érdeklődőket helyi látogatók váltották fel. A hostel cica lakói közül 16 talált már új otthonra.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek