Európa legolcsóbb nagyvárosai még olcsóbbak lettek

A brit posta összeállítást készített azokról a városokról, ahová az Egyesült Királyság turistái karantén nélkül látogathatnak el, és ezeket a helyeket az árak alapján rangsorolta. Eszerint a litvániai Vilnius az egyik legolcsóbb célállomás, Varsót és Katowicét előzi a listán - írja a DailyMail.

Vilnius végzett a britek összeállításának élénForrás: jisoo kim / unsplash

Az összeállításban egy csésze kávé, egy dobozos kóla, egy korsó sör árait hasonlítják össze, két éjszaka szállást egy 3 csillagos hotelben, és az összegeket összeadva jött ki a sorrend, amelynek élén Vilnius végzett, de csak hajszállal előzve Varsót. A nagyvárosok árait górcső alá vevő tanulmányban jelentősek a különbségek. Míg a tíz tényezőt vizsgálva Vilnius esetében az összköltség 116 font (kb. 40 ezer forint), addig ugyanez az összeg Edinburgh-ban már száz fonttal magasabb. A 24 vizsgált városból a legdrágábbnak Koppenhága bizonyult.

A brit turistákat célzó tanulmány egyik megállapítása ugyanakkor az, hogy a márciusi állapotokhoz képest estek az árak, vagyis manapság még olcsóbb az élet Európa nagyvárosaiban, mint a koronavírus-járvány előtti időszakban. A 24 városból 22-ben legalább 26 százalékkal estek az árak az év elejéhez képest.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek