Klímavédelmi zónákat hoztak létre Bécsben

Három bécsi kerületben is klímavédelmi zónákat hozott létre a főváros, ami azt jelenti, hogy itt új épületeket csak megújúló energiával szabad építeni, 2030-ra pedig minden negyedik háztartásnak napenergiával kell működnie - derül ki Bécs Város Külképviseleti Irodájának közleményéből.

Napelemek a Deponie Rautenwegben, Ausztria legnagyobb szemétlerakó telepénForrás: Christian Houdek

Az osztrák főváros ezzel a lépéssel is közelebb kíván kerülni az általa kitűzött célhoz, nevezetesen, hogy klímavédelmi mintavárossá váljon. A zöld zónákat idén nyáron kezdték el kijelölni, eddig a második, a hetedik és a tizenhatodik kerület egyes részein. Ezekben a városrészekben az újépítésű házakban az olaj- és gázalapú fűtés és melegvízellátás nem megengedett. A hűtés, fűtés és vízmelegítés vagy távhőenergia-szolgáltatással oldható meg, vagy megújúló energiaforrásokból fedezhető, mint például napenergia, biomassza, vagy geotermikus energia.

A tervek szerint a következő év közepéig a maradék húsz bécsi kerületben is kialakítanak klímavédelmi zónákat, az osztrák főváros ezen kívül támogatást nyújt a már meglévő épületekbe felszerelt napelemek után is. A cél az, hogy 2030-ra minden negyedik háztartás napenergiából fedezze áramszükségletét.

Ezt a gyakorlatot Bécs legnagyobb energiaszolgáltatója, a Wien Energie is alkalmazza. A társaság 230 napelem-rendszert birtokol, amivel idén júniusig eddig példátlan mennyiségű áramot termelt: 13.800 megawattórát, hatvan százalékkal többet mint az ezt megelőző évben. Ez az árammennyiség egyedül elegendő lenne a nyolcadik kerület, a Josefstadt majdnem összes házartásának ellátására.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek