Portugália és a Kanári-szigetek is koronavírus-biztosítást kínál

Az ibériai térségben olyan koronavírus-biztosítással igyekeznek visszacsábítani az utazókat, amely a megbetegedés helyszíni költségeinek terhét és a lemondásokkal kapcsolatos anyagi veszteségeket csökkentheti.

A portugál példában az egyik biztosítótársaság egy saját oldalt is létrehozott a koronavírus-járvány miatt alkotott biztosítási konstrukciónak, amelyen regisztrálhatnak az országba utazást tervezők. A biztosítás többek között anyagi segítséget nyújt abban az esetben, ha valaki az országban kórházi ellátásra, ápolásra szorul a koronavírus miatt. Emellett az esetleges lemondásokkal kapcsolatos anyagi terhekre is biztosítékot ad – írja a BreakingTravelNews.

A Kanári-szigetekre utazók koronavírus-biztosítást köthetnekForrás: Kevin Eaves/Shutterstock

A spanyolországi Kanári-szigetek hasonló kezdeményezést indított el a héten, ráadásul az akció keretén belül ingyenesen lehet biztosítást kötni. A tehermentesség alól azok kivételek, akiknek már van személyes biztosításuk, illetve akikről kiderül, hogy úgy utaztak az üdülőparadicsomba, hogy előtte tudomásuk volt róla, hogy igazoltan fertőzött beteggel érintkeztek. A LonelyPlanet cikke szerint a program a következő 12 hónapban lesz érvényben.

Az országos tisztifőorvosi szolgálat ajánlása alapján hozott kormányrendelet szerint Portugália a zöld kategóriába tartozik, vagyis a fertőzöttség és a kockázat is alacsony, míg Spanyolországot a sárga, vagyis fertőzöttség mértékét tekintve kevésbé súlyos országok közé sorolták. Utóbbi esetében a héten változtatták a kategóriát zöldről sárgára.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek