Srí Lankán arat a madárbarát turizmus koncepciója

Srí Lankán 500-nál is több madárfaj található. A szigetország ornitológiai intézetének elképzeléséhez egyre több szálloda és üdülőhely csatlakozik, mert tudják, a természetközelibb szolgáltatások kialakítása minden fél érdeke. A Srí Lanka-i Ornitológiai Központ felismerte az ökoturizmusban rejlő lehetőségeket, és egy kész elképzeléssel igyekszik a szállodák számára is vonzóvá tenni a madárfigyelő közösség jelenlétét.

A BirdLife International cikke szerint korábban a madármegfigyelők nem voltak népszerűek a helyi szállásadók körében, hiszen látogatásuk célja csak a természetfigyelés volt, a szokásostól eltérő napi rutinnal rendelkeztek hobbijuk miatt, amely hobbi ráadásul a legritkább esetben párosul a helyi gazdaság számára fontos bevétellel.

A madárbarát koncepció mindekinek bejött Srí LankánForrás: Shutterstock / Készítette: Tran Qui Thinh

Ugyanakkor az ornitológusok által kialakított program már jó ideje zajlik az országban, ahol mára már a szállásadók is meglátták benne az üzleti lehetőséget. Ezért közülük is egyre többen vesznek részt a továbbképzéseken, hogy a biodiverzitás és a természet megőrzése legyen az elsőszámú szempont a szolgáltatások átalakításakor.

A szállodák közül már több is végzett a területén található összes fa leltárba vételével, mindemellett pillangókerteket és biozöldségfarmokat alakítottak ki, egy szálloda pedig az összes szobáját madarakról nevezte el.

A madárbarát turizmus legfontosabb szabályai, amelyek természetesen elsősorban a látogatókra vonatkoznak:

♥ Első a madarak jóléte.
♥ Kerüljük a madarak élőhelyét, különösen a fészkelő területeket!
♥ Kerüljük a madarak vonzásának különböző módszereit!
♥ Légy felelősségteljes, amikor a ritka madarakat fotózod!
♥ Ügyelj a földtulajdonosok jogaira!
♥ Tiszteld a helyi szokásokat, és viselkedj annak megfelelően!
♥ Másokat is figyelmeztess az élőközösségek megőrzésének fontosságára!


Jó, ha tudja! Srí Lanka a magyar tisztifőorvosi szolgálat besorolása szerint a "piros zónába" tartozik, vagyis súlyos fertőzöttségi kockázatú országnak számít, amelynek területéről történő belépés során kötelező egészségügyi vizsgálaton esik át minden magyar állampolgár, illetve magyar állampolgársággal nem rendelkező családtagja, és fertőzési gyanú esetén minden érintettet hatósági karanténban, vagy – ha nincs járványügyi kockázat – hatósági házi karanténban helyeznek el.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek